Aktuális

Lövöldözés volt a franciaországi Montpellier bírósága előtt, többen meghaltak

Újabb közepes erősségű földrengés volt Romániában

Újabb, 5,7-es erősségű földrengés rázta meg Románia déli részét kedden délután, alig tíz kilométernyire attól a településtől, amelynek a téréségében hétfőn 5,2-es erősségű földmozgást észleltek – közölte a román földtani intézet (INFP).

Az újabb földrengés az INFP szerint helyi idő szerint 15 óra 16 perckor következett be, 40 kilométeres mélységben, Craiovától 102, Nagyszebentől 120 és Pitestitől 146 kilométeres távolságra. A földmozgást fél órán belül két kisebb – 3,4-es erősségű – utórengés követte.

Az amerikai földtani intézet (USGS) gyorsjelentése szerint

a romániai földmozgás 5,5-es erősségű volt, és tíz kilométeres mélységben történt, a Zsilvásárhelytől (Targu Jiu) tíz kilométernyire északra lévő Lelesti község térségében.

A román hírtelevíziókban megszólaltatott szemtanúk, illetve a nézők által beküldött videófelvételek tanúsága szerint Zsilvásárhelyen kémények dőltek le, a lehulló téglák pedig autókat rongáltak meg. Craiován az áruházak polcairól palackok borultak le, az emberek Olténia számos településén kirohantak az épületekből. A földmozgást Bukarestben és Kolozsváron is érezni lehetett.

Sérülésekről a földrengés epicentrumához legközelebb található megyeszékhely, Zsilvásárhely polgármestere szerint nem érkezett bejelentés.

A kiemelt kép illusztráció. Román katasztrófavédők (Fotó: EPA/Robert Ghement)

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még