Legfrissebb

Újabb közepes erősségű földrengés volt Romániában

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Szijjártó Péter: Továbbra is blokkolja a Paksnak szánt irányítási rendszert a német kormány

A szociáldemokraták vezette berlini kormány továbbra is blokkolja, hogy a német Siemens Energy a korábbi megállapodások értelmében leszállítsa az irányítási rendszert az új paksi reaktorblokkokhoz, miközben a német vállalat konzorciumi partnere, a francia Framatome esetében már megtörtént a jóváhagyás – jelentette ki kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Párizsban.

A külgazdasági és külügyminiszter a francia energiaügyi miniszterrel, Agnès Pannier-Runacher-vel folytatott egyeztetését követően kulcsfontosságúnak nevezte Magyarország hosszú távú energiabiztonsága szempontjából a paksi bővítést.

Kiemelte, hogy

az irányítási rendszert ehhez egy német–francia konzorcium szállítja, azonban mivel ez ma jogi szempontból kettős felhasználású technológiának számít, ezért a jelenlegi európai szabályozási környezetben az adott nemzeti exporthatóságnak kell engedélyeznie a polgári felhasználást is.

Ez Franciaország esetében már megtörtént, Németország esetében azonban még nem – tette hozzá Szijjártó Péter.

A franciák teljes mértékben észszerűen, pragmatikusan, racionálisan állnak ehhez a kérdéshez, nem politikai vagy ideológiai megközelítést alkalmaznak, a fizikai valóságból indulnak ki, a fizikai valóság pedig az, hogy a nukleáris energia igenis fenntartható, olcsó, környezetkímélő és hatékony módja az energiaelőállításnak, és a jelenlegi rendkívül ingadozó, észszerűtlenül magas árakat hozó nemzetközi energiapiaci környezetben egyfajta biztonságot is ad” – hangsúlyozta.

Ezzel szemben a német kormány továbbra is blokkolja, hogy a Siemens Energy a már leszerződött irányítási rendszert leszállítsa a paksi atomerőműhöz. Ez a szuverenitásunkkal szembeni támadásnak is minősíthető, hiszen az energiaellátás biztonsága szuverenitási kérdés, az energiamix összeállítása nemzeti hatáskör” – húzta alá.

A német kormány két tagjának, a gazdasági miniszternek és a külügyminiszternek – akiknek engedélyezniük kellene a szállítást – semmifajta jogi alapjuk nincsen arra, hogy ezt a szállítást blokkolják és veszélybe sodorják Magyarország jövőbeni energiaellátásának biztonságát

– fogalmazott Szijjártó Péter.

A miniszter kijelentette, hogy stratégiai egyetértés van Magyarország és Franciaország között az atomenergia fontosságát illetően, és ez most a kétoldalú együttműködés legsikeresebb területe. Majd emlékeztetett, hogy a két ország együtt küzdött a nukleáris energiát érő diszkrimináció ellen, és azért, hogy az Európai Unió fenntarthatóként ismerje el az atomenergiát.

Sikerrel is jártunk, és ma megállapodtunk abban, hogy a következő időszakban is fenntartjuk ezt a stratégiai együttműködésünket a nukleáris energia területén” – közölte.

Továbbá kiemelte: a felek egyetértenek abban, hogy nincsen értelme szankciókat kivetni az orosz nukleáris iparra.

Magyarország amúgy sem adta volna semmilyen módon a beleegyezését a nukleáris együttműködést érintő esetleges szankciókba. Örülünk annak, hogy Franciaország is úgy látja, hogy az ilyen típusú intézkedések értelmetlenek lennének – mondta.

A miniszter úgy vélekedett, hogy fenn kell tartani a szakmai együttműködést a nukleáris energia terén Oroszországgal.

Azok az országok lesznek előnyös helyzetben, akik a saját maguk által felhasznált energiának egy jelentős részét saját maguk elő is tudják állítani, és számunkra ezt az opciót a nukleáris energia, így tehát a paksi beruházás kínálja” – szögezte le.

A kiemelt kép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (Fotó: MTI/EPA/DPA pool/Marcus Brandt)

Ajánljuk még