Aktuális

Lövöldözés volt a franciaországi Montpellier bírósága előtt, többen meghaltak

A The New York Times beperli Brüsszelt Ursula von der Leyen Pfizer-ügyletének eltitkolása miatt

A The  New York Times című amerikai lap bírósághoz fordul az Európai Bizottsággal (EB) szemben, amiért nem adják ki az EB elnöke, Ursula von der Leyen és a Pfizer vezérigazgatója, Albert Bourla közötti szöveges üzeneteket. A vesztegetésgyanús ügyben mintegy 35 milliárd euróról van szó.

Az amerikai lap szerint a bizottságnak kötelessége közzétenni az üzeneteket, hiszen az EU országai több milliárd eurót költöttek a Covid–19-oltásokra, a Brüsszel által kötött szerződések alapján.

Kapcsolódó tartalom

A perről a Politico számolt be. A keresetet még január 25-én adták be, de csak hétfőn tették közzé az Európai Bíróság nyilvános nyilvántartásában, bár részletes információk még nem érhetők el online. Két, az ügyet ismerő személy megerősítette az ügy részleteit a Politicónak.

A The New York Times nem akart nyilatkozni az ügyben, mint közleményükben fogalmaztak:

a The Times számos információszabadság-kérelmet nyújt be, és aktív nyilvántartást vezet. A per tárgyát jelenleg nem tudjuk kommentálni.

A per az európai ombudsma, Emily O’Reilly egy évvel ezelőtti vizsgálata nyomán indult, amely hivatali visszaéléseket állapított meg. Az ügy előzménye, hogy egy internetes lap újságírója hozzáférést kért az Ursula von der Leyen és Albert Bourla közti üzenetváltáshoz, ezt viszont a bizottság úgy utasította vissza, hogy meg sem kérdezték, léteznek-e az SMS-ek – hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzet.

Albert Bourla, a Pfizer amerikai gyógyszergyár elnök-vezérigazgatója az 51. Világgazdasági Fórumon, a svájci Davosban 2022. május 25-én (Fotó: MTI/EPA/Keystone/Laurent Gillieron)

Amikor O’Reilly kifogásai nyomán kérdezték Vera Jourovát, az „átláthatóságért” felelős uniós biztos azt válaszolta, hogy az SMS-eket már törölték,

mert „múlandó jellegűek” voltak.

Vera Jourová, az Európai Bizottság értékek és átláthatóság ügyében illetékes alelnöke a bizottság hetenkénti ülése után tartott brüsszeli sajtóértekezleten 2021. június 30-án (Fotó: MTI/EPA/AP pool/Francisco Seco)

Ursula von der Leyen 2021 márciusában tárgyalásokat folytatott a Pfizer főnökével hatalmas mennyiségű koronavírus elleni oltóanyag beszerzéséről. Fontos megemlíteni: ez nem az eredeti szerződés volt, hiszen az már előző évben megszületett, és 2020. decemberétől a szérummal oltottak is. Ekkor, 2021 tavaszán már megfelelő mennyiségű oltóanyag volt Európában

idézte fel az Origo. Ursula von der Leyen azonban gyakorlatilag SMS-ekben megegyezett Bourlával legalább 900 millió, legfeljebb 1,8 milliárd adag vakcina beszerzéséről 35 milliárd euróért, adagonként nagyjából 19 euróért.

Kapcsolódó tartalom

Ez irreálisan magas szám, hiszen az EU teljes lakossága kevesebb mint 450 millió, vagyis minden lakosra jutott opcionálisan négy vakcina úgy, hogy más gyártókkal is voltak megállapodások, ráadásul ekkor még 18 év alattiakat nem is oltottak.

Nyitóképen: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a Pfizer belgiumi gyárában 2021-ben (Fotó: Getty Images)

Ajánljuk még