Aktuális

Lövöldözés volt a franciaországi Montpellier bírósága előtt, többen meghaltak

„Okkal nevezzük őket objektumoknak” – Washington tanácstalan a felbukkanó repülő tárgyak kapcsán

| Szerző: hirado.hu
Az amerikai hadsereg illetékesei szerint nem tudják, hogy milyen célból, és hogyan került a levegőbe négy, Észak-Amerika légterében lelőtt azonosítatlan repülő tárgy.

Joe Biden elnök vasárnap elrendelte egy újabb objektum – ebben a hónapban összesen a negyedik – lelövését, mivel 6100 méter magasságban haladt, és zavarhatta volna a kereskedelmi légi forgalmat – közölték az illetékes tisztségviselők.

Egy katonai parancsnok azt mondta, hogy ez egy „gáz meghajtású léggömb” lehetett.

Kapcsolódó tartalom

Hozzátette, nem tudja kizárni, hogy a tárgyak földön kívüliek voltak.

A legutóbbi objektumot – amelyet a kanadai határ közelében lőttek le – a védelmi tisztviselők úgy jellemezték, mint egy pilóta nélküli „nyolcszögletű szerkezetet”, amelyhez zsinórokat erősítettek.

Az ismeretlen objektumot egy F–16-os vadászrepülőgépről kilőtt rakétával semmisítettek meg.

Az incidens további kérdéseket vet fel az Észak-Amerika felett ebben a hónapban lelőtt ismeretlen objektumok sorozatával kapcsolatban.

Glen VanHerck tábornok elmondta, hogy nincs jele fenyegetésnek.

Nem fogom léggömbökként kategorizálni őket. Okkal nevezzük őket objektumoknak” – mondta. Majd hozzátette: „Amit látunk, azok nagyon-nagyon kicsi objektumok, amelyek nagyon-nagyon alacsony radarkeresztmetszetet produkálnak.

Az elmúlt napokban felerősödtek a találgatások, hogy mik lehetnek az objektumok

Hagyom, hogy a hírszerző közösség és a kémelhárítás kitalálja” – mondta VanHerck tábornok, amikor arról kérdezték, lehetséges-e, hogy az objektumok földön kívüliek. „Egyelőre semmit sem zárhatunk ki” – tette hozzá.

Február 4-én Dél-Karolina partjainál lelőttek egy feltételezett kínai kémballont, miután napokig lebegett az Egyesült Államok felett. A tisztviselők szerint Kínából származott, és „érzékeny” helyszínek megfigyelésére használták.

Kapcsolódó tartalom

Kína tagadta, hogy a tárgyat kémkedésre használták volna, és azt állította, hogy egy időjárásfigyelő eszköz volt, amely eltévedt. Az incidens – és az azt követő dühös szóváltás – tovább fokozta a feszültséget Washington és Peking között.

Az első incidens óta az amerikai vadászgépek három további magasan lévő objektumot lőttek le a napokban.

Biden elnök pénteken elrendelte egy újabb ismeretlen objektum lelövését Alaszka északi része felett, szombaton pedig egy hasonló tárgyat lőttek le a Kanada északnyugati részén fekvő Yukon felett.

Az Egyesült Államok és Kanada egyaránt a maradványok összegyűjtésén dolgozik, de az alaszkai keresést a sarkvidéki körülmények nehezítik.

Kapcsolódó tartalom

Ezek a tárgyak nem nagyon hasonlítottak, és sokkal kisebbek voltak, mint a (február 4-i) léggömb, és addig nem fogjuk véglegesen jellemezni őket, amíg nem tudjuk visszaszerezni a roncsokat” – mondta a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője.

  • Február 4.: Az amerikai hadsereg lelőtt egy feltételezett megfigyelő léggömböt Dél-Karolina partjainál. Napokig sodródott az Egyesült Államok felett, tisztviselők szerint Kínából érkezett, és érzékeny helyszíneket figyelt meg.
  • Február 10.: Az Egyesült Államok egy másik objektumot is lelőtt Alaszka északi részénél, amely a tisztviselők szerint nem rendelkezett semmilyen meghajtási vagy irányítási rendszerrel.
  • Február 11.: Egy amerikai vadászgép lelőtt egy nagy magasságban lévő légi objektumot a kanadai Yukon területe felett, mintegy 160 kilométerre az amerikai határtól. A leírás szerint henger alakú és kisebb volt, mint az első léggömb.
  • Február 12.: Az amerikai vadászgépek „óvatosságból” lelőttek egy negyedik magasan szálló objektumot a Huron-tó közelében.

Kapcsolódó tartalom

Kémkedés vagy időjárás-figyelés?

Egy magas rangú tisztviselő az ABC Newsnak azt mondta, hogy a három legutóbbi lelőtt objektum valószínűleg időjárási eszközök voltak, nem pedig megfigyelő léggömbök.

Ennek azonban látszólag ellentmondott a kongresszus demokrata képviselője, aki korábban azt mondta a műsorszolgáltatónak, hogy a hírszerzés tisztviselői szerint a tárgyak valójában megfigyelő léggömbök voltak.

A demokrata Debbie Dingell, michigani kongresszusi képviselő csatlakozott a Fehér Ház és a védelmi tisztviselők felé irányuló egyre erősödő felhívásokhoz, hogy közöljenek több információt.

Tényekre van szükségünk arról, hogy honnan származnak, mi a céljuk, és miért növekszik a gyakoriságuk

– mondta.

A republikánusok többször is bírálták a Biden-kormányt az első feltételezett kémléggömb eset kezelése miatt, mondván, hogy azt sokkal hamarabb le kellett volna lőni.

Ben Wallace brit védelmi miniszter az üggyel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy az Egyesült Királyság biztonsági felülvizsgálatot fog végezni a közelmúltbeli amerikai és kanadai incidensek után. „Ez a fejlemény újabb jele annak, hogy a globális fenyegetettségi kép rosszabbra változik” – mondta a brit politikus.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még