Az Alekszandr Novak által ismertetett adatok szerint Oroszország tavaly 673,8 milliárd köbméter gázt termelt, és exportinfrastruktúrájának diverzifikálásán dolgozik. Lehetőséget látnak arra, hogy növeljék az ázsiai és csendes-óceáni térségbe irányuló orosz gázexportot – tette hozzá az energetikáért is felelős orosz miniszterelnök-helyettes.
Alexandr Novak azt is elmondta hétfőn, hogy 2023-ban Oroszország olajexportjának több mint 80 százalékát „baráti országokkal” tervezi lebonyolítani, miután pénteken azt mondta újságíróknak, hogy országa márciusban napi 500 ezer hordóval kívánja csökkenteni az olajkitermelést. Moszkva a korábbi ígéretéhez híven nem ad el kőolajat mostantól azoknak az országoknak, amelyek közvetlenül, vagy közvetve ragaszkodnak a február elejétől bevezetett árplafonhoz.
Alexandr Novak január közepén azt nyilatkozta, hogy az olaj- és gázeladásból származó orosz költségvetési bevételek tavaly 28 százalékkal, 2500 milliárd rubellel (13 575 milliárd forint) emelkedtek a megelőző évhez képest. Elmondta még, hogy Oroszország rekordmennyiségű, 15,5 milliárd köbméter földgázt szállított tavaly Kínának a Szibéria Ereje gázvezetéken.
A kiemelt kép illusztráció.