Időjárás

Berobban ismét a nyár? – nem várt fordulatot vehet az időjárás

Vízbefojtotta a tini lányt, közel ötven év után találták meg a gyilkost

| Szerző: hirado.hu
Letartóztattak két férfit egy 1975-ös gyilkosság kapcsán az Egyesült Államokban. Csaknem ötven évvel ezelőtt egy tinédzser lány holttestére bukkantak Indiana államban. A hatóságok gyilkossági ügyben indítottak nyomozást, de nem találták meg az elkövetőket. A már kihűlt ügy nemrég vett új fordulatot, miután az áldozat ruhájáról vett DNS-minta egyezett az egyik lehetséges gyanúsítottal.

Kapcsolódó tartalom

Több mint 47 évvel azután, hogy egy tizenéves lánynak nyoma veszett, majd holtan találták Indiana állam északi részén, a nyomozók közölték, hogy a halálesettel kapcsolatban letartóztattak két férfit. A rendőrség kedden megerősítette, hogy két férfi ellen vádat emeltek, miután DNS-egyezést találtak.

A 17 éves Laurel Jean Mitchell eltűnését szülei jelentették, miután 1975. augusztus 6-án nem ért haza a közeli táborban végzett munkája után. A rendőrök másnap néhány kilométerre az otthonától, a Webster-tóban találták meg a tinédzser holttestét.

Az orvosszakértő megállapította, hogy az áldozat vízbe fulladt, és küzdelem nyomait találta a testén, ezért a rendőrség gyilkossági nyomozást indított. „Az ügyön dolgozó nyomozók több ezer órát töltöttek azzal, hogy megoldják az ügyet” – mondta az indianai rendőrség szóvivője a kedden. „A következő öt évtizedben számos nyomozó dolgozott tovább az ügyön” – tette hozzá.

Kapcsolódó tartalom

A rendőrség közel egy évtizeddel ezelőtt kapott egy fülest, mely szerint egy bizonyos John Wayne Lehman beismerte, hogy egy barátjával, Fred Bandyvel követte el a bűncselekményt. A hatóságok szerint később még két ismerősük állította azt, hogy a Bandy többször is bevallotta nekik a bűncselekmény elkövetését. A nyomozók azonban nem találtak elegendő bizonyítékot a feltételezett elkövetők ellen.

A több évtizeden át tartó nyomozás az év elején vett új fordulatot, miután a rendőrség szakemberei össze tudták hasonlítani az áldozat ruhájából vett DNS-mintát a Bandytől tavaly év végén gyűjtött mintával.

A nyomozók letartóztatták a most 67 éves ifjabb Fred Bandyt és a 67 éves John Wayne Lehmant, a hét elején pedig gyilkosság vádjával indítottak eljárást ellenük.

Kapcsolódó tartalom

A kiemelt kép illusztráció.

Forrás: NBC News

Ajánljuk még