Gulyás Gergely elmondta, a külképviseletnek magyar állampolgárságú érintettről nincs tudomása, a térségben tartózkodó 16 magyar állampolgárral pedig felvették a kapcsolatot, mindannyian jól vannak.
A miniszter beszámolt arról is, hogy szerda este 156 főre és 26 kutyára emelkedett a törökországi mentési munkálatokban részt vevő magyar kontingens létszáma.
Gulyás Gergely hangsúlyozta, Magyarország minden lehetséges módon megpróbál segíteni az életek mentésében Törökországnak. Együttérzését fejezte ki a földrengés áldozatai miatt.
Kapcsolódó tartalom
Videón, ahogy szívmelengető mosollyal köszöni meg a kisfiú, hogy kihúzták a romok alól
Szíriában a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Törökországban pedig hét magyar kutató-mentő egység dolgozik – erről számolt be korábban Szijjártó Péter. A külügyminiszter hozzátette: a mentési munkálatok folyamatosan zajlanak.
„Az ankarai egyetemen van hungarológiai tanszék, az ott tanuló diákok és az ott oktató tanárok önkéntes tolmácsolási szolgálatot ajánlottak fel, ez rendkívül fontos a mentési munkálatok sikeres koordinálása érdekében” – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Kapcsolódó tartalom
A legtöbb embert, tizenötöt, a Hunor mentőcsapat mentett ki a romok közül, ők egy tizenhatezer négyzetméteres területen dolgoznak, éjt nappallá téve.
Mukics Dániel, az Országos Kataszrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője korábban az M1-nek elmondta: amíg más mentőcsoportok éjszakára leállnak, addig a Hunor folyamatosan dolgozik.
Az egyik helyszínen dolgozó tűzoltó Mukics Dánielnek elmondta: bármennyire tapasztalt, bármennyi nehéz helyzettel találkozott eddig, ilyen szörnyűséget, borzalmakat még életében nem látott, még filmen sem.
Szintén a helyszínen van a Pest Megyei Kutató-mentő Szolgálat, akik egy nagypapát és másfél éves unokáját hozták emberfeletti munkával a felszínre.
A magyar mentőcsapatok munkáját segíti Smile is, az ország egyetlen mentőtacskója, róla ide kattintva olvashat.
Kapcsolódó tartalom
Mint ismert eddig 15 ezer áldozata van a Törökországban és Szíriában történt hétfő hajnali földrengésnek és az utórengéseknek.