Rendkívüli

Hegymászási világrekordot állított fel egy nepáli férfi és egy norvég nő

„Fáradtak, vagyunk, de nagyon büszkék is” – a magyar hősök napok óta kutatnak a túlélők után

A magyar mentőcsapatok már huszonhét ember életét mentették meg Törökországban és Szíriában a hétfői földrengés-katasztrófa után. A magyarok napok óta, megállás nélkül dolgoznak a helyszínen, egyre kevesebb ugyanis az esély arra, hogy a hétfő hajnali földrengés után túlélőket találjanak a romok alatt. Időközben meghaladta a húszezret a katasztrófa halálos áldozatainak száma.

Törökországban jelenleg nyolc magyar kutató-mentő egység dolgozik, több mint 150 fővel és 26 keresőkutyával.

Egy fiatal török lány minden családtagját elveszítette a szerencsétlenségben. Egyedül a macskája élte túl a földrengést. A négylábút az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság mentőegysége, a HUNOR emelte ki a romok alól. A magyar szakemberek napok óta ezen a területen dolgoznak.

Kapcsolódó tartalom

A magyar egység tagjai éjjel-nappal túlélők után kutatnak. Szerda éjjel is órákon keresztül ástak a romok között, amikor ismét életjelet észleltek a törmelékek alatt. A megható jelenetet az M1 kamerája rögzítette – hangzott el az M1 Híradóban.

„A mögöttem látható férfiak kapával és ásóval próbálnak másfél méternyi törmeléket elhordani, mert az egyik jelentés szerint talán van ott valaki, és talán életben lehet” – tudósított Lantos Csaba.

Egy fiatal nőt találtak a romok alatt, akit – a helyi önkéntesekkel közösen – élve sikerült a felszínre hozniuk. Megsérült, ezért hordágyra tették, majd átadták az orvosoknak.

Kapcsolódó tartalom

A HUNOR mentőcsapat mellé szerdán csatlakozott a Terrorelhárítási Központ speciális egysége is. A csapat már 17 túlélőt, köztük három gyermeket emelt ki a romok alól Törökországban.

A Terrorelhárítási Központ emberei többek között alpintechnikai műveleteket látnak el, de ők mentették meg a romok alól kimentett fiatal nő életét is.

„Az egyik ilyen speciális képessége a TEK-nek a speciális mentésen belül az egészségügyi képesség. Hat orvost és három mentőápolót hoztunk magunkkal, akik a nap 24 órájában dolgoznak, folyamatosan látják el a sérülteket. Ahhoz képest, hogy tegnap érkeztünk meg, már tizenegy komoly ellátáson vagyunk túl, az elmúlt éjszaka egy életveszélyes sérültet is sikerült ellátnunk” – mondta Bárdi Csaba rendőr ezredes.

Antakyában dolgozik a Baptista Szeretetszolgálat mentőcsapata is. Egy felvételen látható, amint egy szűk járaton keresztül próbálnak eljutni két túlélőhöz. A törmeléket óvatosan távolítják el, nehogy még jobban beomoljon az épület. A szeretetszolgálat mentőcsapatában tizenkilencen 24 órában végzik a keresést, öt kutya is segíti őket; csaknem kétezer házat kell átnézniük.

„Fáradtak vagyunk, de ugyanakkor nagyon büszkék is, hiszen sikerült hét, még életben lévő embert kimenekíteni a romok közül,

tehát nemcsak megtaláltuk őket, hanem ki is lettek emelve. Ez nagyon nagy energiát ad mindenkinek, akármennyire is fáradtak vagyunk” – mondta Pavelcze László, a Baptista Szeretetszolgálat vészhelyzetkezelési igazgatója.

Kapcsolódó tartalom

Nemcsak Törökországba, hanem a szintén földrengés sújtotta Szíriába is megérkezett a magyar segítség. Ott a katasztrófában megsérült embereken segítenek a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársai. Latakia városában és Aleppóban is egy mobil klinikát és segítőpontot állítottak fel. Egy másik mozgó orvosi rendelőt is létesítenek a súlyos károkat szenvedett térségben, a kormány 50 millió forintos támogatásával.

„A Málta mobil orvosi rendelője tartós élelmiszert és higiéniai eszközöket oszt, de ami legfontosabb, hogy azonnali, általános orvosi ellátást nyújt az azt igénybe vevőknek. Gyógyszert és kötszert oszt” – mondta Solymári Dániel, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetője.

Kedden éjszaka a törökországi Mardin városába érkezett a Magyar Református Szeretetszolgálat kutató-mentő csapata. A hétfős csapat munkáját három keresőkutya is segíti a helyszínen.
Csütörtökig már négy sikeres kutatási folyamatban vettek részt, és azóta is folyamatosan dolgoznak. Emellett a reformátusok már négy tonna adományt juttattak el a földrengés sújtotta régióba, csaknem 15 millió forint értékben.

Kapcsolódó tartalom

Kiemelt kép: Drónnal készült kép összeomlott házakról a földrengés sújtotta délkelet-törökországi Adiyaman város Besni kerületében (Fotó: MTI/EPA/Necati Savas)

Ajánljuk még