Amikor a kapitánnyal és a háromfős legénységgel süllyedni kezdett a viharba került hajójuk, hogy megmenekülhessenek rögtönzött „mentőcsónakot” tákoltak két ládából, amiben korábban a zsákmányukat tárolták – írja a Daily Mail.
A négy férfinak ezután még arra is volt ereje, hogy a süllyedő hajóról élelmiszert és vizet vegyenek magukhoz. Négy nap után azonban elfogyott az ivóvizük, ezért jobb híján az esővizet kezdték el gyűjteni. Öt nap elteltével azonban egy elhaladó szállítóhajó megmentette őket. Ekkor már mintegy 40 kilométerre voltak az elsüllyedt hajójuktól.
A halászok ugyan ki voltak száradva, de a körülményekhez képes jó egészségi állapotban találtak rájuk.
A kiemelt kép illusztráció.