A jogszabálytervezet most az államfő elé kerül. A 460 fős szejmben a 14 szenátusi módosítás elutasítása mellett 233-an szavaztak, köztük a kormányfrakció 226 jelenlévő tagja. Ellenszavazatot 207 képviselő adott le.
A kormánykoalíció élén álló Jog és Igazságosság (PiS) párt által benyújtott tervezet részleteire a kormány beszámolója szerint előzetesen rábólintottak az illetékes uniós biztosok, így azok megfelelhetnek a lengyel helyreállítási tervben megszabott egyik fő feltételnek.
Ezáltal lehetővé válhat a Lengyelországnak szánt uniós támogatások kifizetése.
Az ellenzék szerint a tervezet alkotmányellenes, és nem teljesíti az Európai Bizottság által megszabott feltételeket sem. Az egyik kisebb kormánykoalíciós tag, a Szolidáris Lengyelország „a brüsszeli hivatalnokok által diktált törvénynek” minősítette az új előírásokat, mindazonáltal szerdán a kormánytöbbséggel együtt szavazott.
Az új szabályok szerint a bírák fegyelmi ügyei a legfelsőbb bíróságtól egy másik intézmény, a legfelsőbb közigazgatási bíróság hatáskörébe kerülnek át. Bővítik emellett azon eljárások körét, amelyek esetében egy per előtt vizsgálható a bírák elfogulatlansága.
A szenátusi módosítások értelmében például meghagyták volna a fegyelmi ügyeket a legfelsőbb bíróság hatáskörében, megszüntetve egyúttal e bíróságon az ezekkel az ügyekkel foglalkozó kamarát, és törölték volna a kamara eddigi döntéseit.
Andrzej Duda, aki államfőként a parlamentben megszavazott törvények végleges megítélésére jogosult, decemberben jelezte: amikor eléje kerül a törvény, nem fog beleegyezni a lengyel alkotmányos rendet sértő semmilyen előírásba.
A lengyel helyreállítási terv 22,5 milliárd euró értékű vissza nem térítendő támogatást és 12,1 milliárd eurós kölcsön lehívását teszi lehetővé. A teljesítendő feladatok között szerepel a szélerőművek építésének feltételeit módosító törvény is, amelyet a szejm szerdán megszavazott, és továbbította szenátusi megvitatásra.
A kiemelt kép illusztráció.