Üvegekkel dobálták a tüntetők a rendőröket az észak-franciaországi Nantes városában kedden. A hatóságok pedig könnygázzal oszlatták a tömeget, amely a párizsi kormány tervezett nyugdíjreformja ellen tiltakozott. Ugyanis két évvel felemelnék az Európában jelenleg legalacsonyabb nyugdíjkorhatárt, így 62 helyett 64 évesen vonulhatna vissza a munkától az emberek többsége – hangzott el az M1 Híradójában.
Néhány héten belül már harmadik alkalommal szerveztek tiltakozást a francia szakszervezetek, a korábbi megmozdulások alapján ezúttal is több mint egymillió tiltakozóval számoltak a hatóságok országszerte.
„Egy ponton az embereknek azt kell mondaniuk: állj, és meg kell értetniük a kormányzattal, hogy ez már nem elfogadható. Mindig ugyanazok az emberek fizetik meg a döntéseik árát, ebből elég. Szakmai pályafutásunkat a biztonságban szeretnénk befejezni, ez nemcsak nekünk, egészségügyi dolgozóknak fontos, de a pácienseinknek is” – vélekedett egy ápoló a párizsi megmozduláson.
A tüntetésekkel egy időben pedig munkabeszüntetést is hirdettek számos ágazatban, többségében az oktatásban, az olajfinomítókban és a tömegközlekedésben dolgozók.
A francia vasúttársaság tájékoztatása szerint a távolsági szerelvényeknek kedden csak a fele indult el. De komoly fennakadásokra kellett számítani minden vonalon, sőt a párizsi metrón is. A francia fővárostól délre található Orly nemzetközi repülőtéren minden ötödik járatot töröltek. Az ország legnagyobb olaj- és gázipari vállalatának finomítóiban a dolgozók több mint fele csatlakozott a sztrájkhoz. A cég szerint azonban az üzemanyag-szállítás leállása nem okozott fennakadást a töltőállomásokon, mert elegendő tartalékot halmoztak fel.
A francia parlament alsóháza hétfőn kezdte meg a vitát a nyugdíjreformról, de a javaslattal több képviselő nem ért egyet.
„Ez egy haszontalan, igazságtalan és kontraproduktív reform. Mindent meg kell tenni, hogy elkerüljük. A leggyalázatosabb ebben az, ahogy manipulálják a közvéleményt, és megijesztik a franciákat, miközben a reform végrehajtására pillanatnyilag semmi ok” – nyilatkozta Nicolas Dupont-Aignan, az egyik jobboldali párt vezetője.
A francia nyugdíjrendszer jelenleg egyensúlyban van, azonban szakemberek szerint a következő 25 évben már veszteséges lesz.
Emmanuel Macron elnök már 2017-ben megígérte a rendszer reformját, azonban a koronavírus-járvány, illetve a tavalyi választások miatt csak most nyújtotta be a kormánypárt a javaslatot a nemzetgyűlés elé.
„Tudom, hogy ez a reform nehéz, ennek végrehajtása azt a bátorságot mutatja, amely másokból hiányozott. Az összes trükk és hazugság sem lesz elegendő ahhoz, hogy elrejtsék az egyértelmű megfigyelést: a nyugdíjrendszerünk strukturális gondokkal küzd” – állt ki a reform mellett a francia munkaügyi miniszter.
Képviselőtársai azonban újra és újra a szavába vágtak, végül a nemzetgyűlés elnökének kellett rendet teremtenie. Úgy tűnik, a kormánypártnak kompromisszumokat kell kötnie, hogy megszavaztassa a reformot. Élisabeth Borne miniszterelnök ezért vasárnap engedményt ajánlott, amely szerint azok, akik 20 vagy 21 évesen dolgozni kezdenek, egy évvel korábban nyugdíjba mehetnek.
Kapcsolódó tartalom
A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: Firas Abdullah/Anadolu Agency via Getty Images)