Aktuális

Lövések dördültek egy focimeccs közelében, több rajongó megsérült

Joe Biden szerint a világ fordulópont előtt áll – közös politikai cselekvést sürgetett a republikánusokkal

Közös cselekvésre sürgette a politikai erőket az Egyesült Államok előtt álló feladatok megoldásában Joe Biden amerikai elnök a kongresszusban. Magyar idő szerint szerda hajnalban elmondott évértékelő beszéde nagy részében kormányzatának intézkedéseit dicsérte. A demokrata párti elnök további támogatásáról biztosította Ukrajnát, emellett ígéretet tett az amerikai gazdaság megerősítésére.

Az Egyesült Államok helyzetéről szóló üzenetének (State of the Union Address, gyakorlatilag elnöki évértékelő beszéd, a szerk.) elején Joe Biden együttműködést ajánlott az új törvényhozás alsóházának republikánus többsége számára, és arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt két évben 300 olyan törvényt írt alá, amelyet kétpárti támogatással fogadtak el.

Kormányzatának eredményei közül kiemelte a munkahelyteremtést, és azt, hogy a munkanélküliségi arány ötven éve a legalacsonyabb szintre, 3,4 százalékra csökkent. A tavaly négy évtizedes magasságba emelkedő infláció okaként az elnök a koronavírus-járványt és az ukrajnai háború hatását említette.

Megítélése szerint az inflációt tekintve az Egyesült Államok a világ minden országánál jobb helyzetben van, az energiaárak csökkennek, és az élelmiszerárak emelkedése is mérséklődik. Eredményként említette, hogy két év alatt 10 millió vállalkozást alapítottak az Egyesült Államokban.

Beszédében Joe Biden többször kitért a tavaly elfogadott inflációcsökkentési törvényre, valamint az infrastrukturális beruházásokról szóló jogszabályra.

Kapcsolódó tartalom

Új előírásként jelentette be, hogy a jövőben minden szövetségi finanszírozású beruházás esetében amerikai gyártású alapanyagot használjanak fel.

A kongresszus republikánus tagjai részéről jól hallható egyet nem értést váltott ki az elnöknek az államadósság-plafon növelésére vonatkozó felszólítása.

Biden azt állította, hogy hivatalba lépése óta az amerikai államadósságot 1700 milliárd dollárral sikerült csökkenteni. Ugyanakkor tárgyalást kért, és közös munkát sürgetett a költségvetési kérdések tekintetében.

A rendőrségi erőszak csökkentése érdekében Joe Biden a hatóság elszámoltathatóságát és a rendőrségi reform kiteljesítését sürgette. A beszédet a helyszínen hallgatták végig annak a Tyre Nicholsnak a szülei, aki Memphis városában rendőri intézkedés következtében halt meg januárban.

Kapcsolódó tartalom

A közbiztonságot érintve az elnök megismételte követelését a támadó kézifegyverek betiltására.

Évértékelőjében az elnök ezúttal kisebb teret hagyott a nemzetközi kérdéseknek.

Az ukrajnai háborúval kapcsolatban szolidaritásáról biztosította Kijevet, „ameddig csak szükséges”. Kijelentette, hogy sikerült a NATO-t egységbe forrasztani, és globális koalíciót építeni.

Az amerikai–kínai viszonnyal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államok versengést akar és nem konfliktust, de ha szükséges, megvédi érdekeit, ahogy tette a múlt héten

– utóbbival az Egyesült Államok légterét keresztező kínai hírszerző léggömb megsemmisítésére utalt.

Kapcsolódó tartalom

Az elnök beszéde 72 percig tartott. A kongresszus alsó- és felsőházának tagjai mellett a meghívottak között voltak a legfelsőbb bíróság tagjai, valamint a Biden-adminisztráció miniszterei.

Az elnök beszédére a republikánusok nevében Sarah Huckabee-Sanders, az Egyesült Államok legfiatalabb kormányzója reagált. Arkansas állambeli irodájából elmondott beszédében a magas üzemanyag- és élelmiszerárakat vetette a kormányzat szemére, valamint kiemelte a radikális baloldal befolyását az elnök politikájára. A kormányzó Joe Bident az Egyesült Államok legidősebb elnökének nevezte, és megemlítette, hogy ő viszont a legfiatalabb kormányzó az országban. Úgy fogalmazott, hogy a demokraták két év alatt lerombolták az ország biztonságát, és utalt a súlyos határválságra, valamint a kábítószer-túladagolás okozta halálozások számára.

Az Egyesült Államok helyzetéről szóló értékelést az alkotmány írja elő az elnök kötelezettségeként, második cikkelyében úgy fogalmaz, hogy az elnöknek időről időre tájékoztatnia kell a kongresszust az unió helyzetéről, és a törvényhozók figyelmébe kell ajánlania, hogy milyen intézkedéseket tart megfontolandónak a következő időszakra. Az elnöki értékelőre 1790–1946 között éves üzenetként (Annual Message) hivatkoztak, 1947 óta nevezik hivatalosan az unió helyzetéről szóló beszédnek (State of the Union Address).

Ajánljuk még