Aktuális

Lövések dördültek egy focimeccs közelében, több rajongó megsérült

Halálra ítéltek egy dzsihadistát Egyiptomban

Egyiptomban halálra ítéltek egy dzsihadistát, míg 11 másikat életfogytig tartó börtönbüntetésre azzal a váddal, hogy csatlakoztak az Iszlám Állam terrorszervezethez – jelentette a hivatalos helyi média szerdán.

A kairói terrorizmusellenes bíróság három másik vádlottat 15 évi börtönbüntetésre ítélt, további hármat pedig 10 évre, amiért 2015 és 2019. szeptember 7. között az Iszlám Állam tagjai voltak – jelentette az al-Ahram című lap. Négy embert felmentettek ugyanezen vád alól. A kedden meghozott ítéletek megfellebbezhetők.

Egyiptomban azt követően szaporodtak meg a dzsihadista és iszlamista támadások, hogy 2013-ban Abdel Fattáh esz-Szíszi irányítása alatt az egyiptomi hadsereg megbuktatta Mohamed Murszi akkori államfőt. Murszi a Muszlim Testvériség iszlámbarát szervezet jelöltjeként lett elnök.

Szíszi elnök 2014-es hivatalba lépése óta az iszlamisták és a másként gondolkodók elleni hatósági hadjárat több ezer ember bebörtönzéséhez vezetett,

dee az egyiptomi bíróságok a tömeges perek végén rendszeresen szabnak ki halálos ítéleteket is, ami rendre kiváltja az ENSZ és az emberi jogi szervezetek nemtetszését. Tavaly egyetlen perben 215 vádlottat ítéltek 10 évi börtöntől a kivégzésig terjedő súlyosságú büntetésre.

Az Egyiptomi Kezdeményezés az Egyéni Jogokért nevű jogvédő szervezet szerint 2023 januárjában 39 vádlottat ítéltek halálra, 46 másikat pedig ideiglenesen halálra, amíg a nagymufti jóvá nem hagyja ezeket az ítéleteket. Két éve, 2021-ben Egyiptomban hajtották végre a világon a harmadik legtöbb, ismertté vált kivégzést Kína és Irán után.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még