„Az üres szavak most már nem elegendőek” – idézte Karl Nehammert a Die Welt című német lap szerdai száma. Az osztrák kancellár a kifejtette:
amennyiben Brüsszel nem tesz „konkrét lépéseket” az Európába érkező migránsáradat megfékezésére és a külső védelmi vonalak megerősítésére, Ausztria „nem tudja támogatni” a soron következő migrációs csúcstalálkozó zárónyilatkozatát.
Ausztria és hét másik uniós tagállam közös levélben kért több és hatékonyabb, az unió által finanszírozott intézkedést a külső határok megerősítésére. A levélben kitértek az adott országban jogtalanul tartózkodó személyek kitoloncolásának felgyorsítására és új befogadói megállapodások megkötésére harmadik – főként észak-afrikai és közel-keleti – országokkal.
Kapcsolódó tartalom
Továbbra is megoldatlan a védőkerítések finanszírozása
A Die Welt cikkében kitérnek arra, hogy a már megépített határvédelmi kerítések vonatkozásában Ausztria – Magyarországhoz hasonlóan – Brüsszeltől várja az elvégzett munkák utólagos finanszírozását.
Ezt az elképzelést támogatja például Dánia, Észtország, Lettország és Litvánia, ezzel szemben Németország, Hollandia és Franciaország ellenzi.
Österreich droht mit Blockade von Abschlusserklärung bei EU-Migrationsgipfel https://t.co/MOwaas3sTd pic.twitter.com/GRlWR6iNY2
— WELT (@welt) February 8, 2023
Az EU Bizottság nemrég elutasította a kerítés utófinanszírozására vonatkozó osztrák–magyar–horvát–szlovén kérést, helyette újabb határvédelmi intézkedések – például térfigyelő kamerák telepítése – finanszírozását ajánlották fel.
Kapcsolódó tartalom
Cipruson és Görögországban az összeomlás szélén a bevándorlási rendszer
Az Európai Bizottság adatai szerint 2022-ben az előző évhez képest közel 50 százalékkal, 924 ezerre nőtt a benyújtott menedékkérelmek száma. A legtöbb kérelmet Németországban, Franciaországban, Spanyolországban és Ausztriában nyújtották be a bevándorlók.
A lakosság számához viszonyítva Cipruson, Ausztriában és Görögországban különösen nagy terhet kell elviselnie a menedékkérelmi rendszernek.
Ezek tehermentesítése érdekében gyorsabban és határozottabban kell végrehajtani a tartózkodási joggal nem rendelkező személyek hazájukba történő visszatoloncolását.
A Brüsszel által kialakított rendszer a harmadik országokkal való együttműködés terén is súlyos hiányosságokat szenved. Az osztrák javaslat szerint a vízumok kiadásának szigorításával nyomást lehetne gyakorolni azokra az országokra, amelyek nem akarják visszafogadni állampolgáraikat.
Kiemelt képen: Karl Nehammer osztrák kancellár nyilatkozik az Európai Unió brüsszeli csúcsértekezlete előtt, 2021. december 16-án. (Fotó: MTI/EPA/AFP/Kenzo Tribouillard)