Mint arról korábban beszámoltunk, az amerikai haderő szombaton megsemmisítette az Egyesült Államok légterében felfedezett kínai léggömböt.

A Pentagon a sikeres akciót követően közölte, hogy a találat pillanatában a célpont az Atlanti-óceán fölött járt, az amerikai partoktól csaknem 12 kilométeres távolságban. A haditengerészet búvárai ezt követően megkezdték a roncsdarabok keresését, amelyek nagyjából 10 kilométeres sugarú körben szóródtak szét a vízben.

A héliummal töltött, napelemekkel és műszerekkel felszerelt kínai ballon január 28-án lépett be az amerikai légtérbe, majd egy rövid kanadai kitérő után visszatért. Az eszköz katonai létesítmények, köztük nukleáris rakétatárolók fölött is elrepült.

Peking állítása szerint egy civil meteorológiai léggömbről volt szó, amely vétlenül tévedt amerikai területre. A Pentagon azonban úgy vélte, hogy a ballon valójában katonai kémeszköz, ezért készenlétbe helyezték a légierőt és folyamatosan tájékoztatták az elnököt a fejleményekről.
„A szerdai tájékoztatás után utasítottam a Pentagont, hogy amint lehet, lőjék le a léggömböt. Úgy döntöttem, hogy ezt a víz fölött tegyék meg, így a roncsok nem okozhattak kárt a szárazföldön” – közölte szombat délután Joe Biden.

A léggömb mérete három iskolabusznyi volt. Az incidens miatt Anthony Blinken amerikai külügyminiszter lemondta tervezett kínai útját, amelynek célja az amerikai–kínai feszültség csökkentése lett volna.