Aktuális

Lövések dördültek egy focimeccs közelében, több rajongó megsérült

Szijjártó Péter: A magyar mentőegység már három embert mentett ki a romok alól Törökországban

Hamarosan a 116 főből és 19 mentőkutyából álló magyar mentőegység valamennyi tagja megérkezik Törökországba, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyszínen lévő alakulata már három embert mentett ki élve a romok alól, köztük egy gyereket – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.

A tárcavezető a legfrissebb fejleményekről tájékoztatva kiemelte, hogy már valamennyi mentőegység vagy Törökországban van, vagy az induláshoz készülődik. Elsőként a Hunor nevű egység érkezett előző nap az országba, tagjai reggel óta segítik a földrengést követő kutatást az esetleges túlélők után.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság alakulatával kiutazott öt baleseti sebész is szolgálatba állt az érintett térség egyetemi kórházában – tudatta.

A Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat munkatársai is munkába léptek,

az Életjel Mentőcsoport küldöttsége pedig este érkezik meg a katasztrófa sújtotta régióba. Emellett a Terrorelhárítási Központ tizenhat embere, köztük öt orvos és egy ápoló is hamarosan útra fog kelni – tette hozzá.

Aláhúzta: összesen 116 főből és 19 mentőkutyából áll a magyar kontingens, amely részt vesz a kutatási, mentési és egészségügyi ellátási munkában Törökországban.

Kapcsolódó tartalom

Szijjártó Péter ezután arról is beszámolt, hogy két magyar futballcsapat, a Kisvárda és a Ferencváros Törökországban tartózkodó korosztályos labdarúgói és edzőik is jól vannak, ők a hét második felében utaznak haza.

Mint közölte, a földrengés által érintett régióban tizennyolc magyar tartózkodott az eddigi értesülések szerint,

a külügyminisztérium kapcsolatban van velük, s mindannyian jól vannak, komolyabb segítséget nem igényeltek, maximum okmánypótlásra lesz majd szükség.

„Még egyszer szeretném kérni önöket, hogyha valaki tud olyan magyar állampolgárról, aki a térségben tartózkodik, akivel adott esetben nem tudják felvenni a kapcsolatot, vagy felvették a kapcsolatot, és segítségre szorul, akkor kérem, hogy értesítsék a kollégáimat, a külügyminisztérium konzuli szolgálatát vagy az ankarai nagykövetségen dolgozókat” – mondta.

Kapcsolódó tartalom

A miniszter hangsúlyozta: „Magyarország jelentős segítséget nyújt Törökországnak, a török nemzetnek ebben a nehéz időszakban”. „A 116 főből és 19 kutyából álló magyar kontingens tehát a mai napon este teljes egészében összeáll, és holnap már ezzel a teljes kapacitással végzik a mentési és egészségügyi ellátási munkálatokat” – összegzett.

Ajánljuk még