Aktuális

Olyat tett Szoboszlai edzője, amit korábban soha senki

Kérlek, tarts ki! – sokan csapdába estek a romok alatt, az áldozatok száma pedig folyamatosan nő Törökországban és Szíriában

Hatalmas erősségű földrengések rázták meg Törökország délkeleti részét hétfő hajnalban. A halálos áldozatok száma megközelíti az ezret, a sérülteké meghaladja az ötezret, de a számok folyamatosan emelkednek, rengetegen vannak ugyanis a romok alatt, sokan eltűntek. Törökországban veszélyhelyzetet hirdettek, a kormány nemzetközi segítséget kért a mentéshez. A rengés Szíriában is hatalmas pusztítást végzett, de a földmozgást Libanonban, Izraelben, a Gázai övezetben és Cipruson is érezni lehetett.

 

A Törökország délkeleti részén élőket álmukban érte a rendkívül erős, a Richter-skála szerinti 7,8-es földrengés, amit még több, legkevesebb húsz, ugyancsak nagyon erős utórezgés követett. A rengésnek olyan ereje volt, hogy a lakóházak pillanatok alatt kártyavárként dőltek össze.

Kapcsolódó tartalom

A földmozgás helyi idő szerint hétfő hajnalban 4 óra 17 perckor történt. A rengés epicentruma 18 kilométer mélyen, Gazianteptől körülbelül 33 kilométerre volt.

„Nagyon sok ember az összedőlt épületek alatt. A barátom ebben a házban lakott. A gyermekeit már kimentették, a kislányának eltört a keze. Egyelőre nem tudjuk, mi történt azokkal, akik a földszinten éltek” – mondta egy férfi.

Kapcsolódó tartalom

A földrengés Törökországban tíz tartományt érintett, köztük olyan nagyvárosokat, mint a kétmilliós Gaziantepet, Diyarbakirt és Malatayát. A földmozgást érezni lehetett a térségtől több mint 600 kilométerre fekvő fővárosban, Ankarában is.

A katasztrófában százával dőltek össze a lakóházak, de középületek, bevásárlóközpontok is megsemmisültek. A romok alatt nagyon sok az ember, az áldozatok száma pedig óráról órára nő. Voltak házak, amelyek ugyan kibírták a rengést, de több órával a földmozgás után mégis összedőltek.

„Ebben a pillanatban minden rendelkezésre álló erőt mozgósítottunk. A csendőrség, a rendőrség, a hadsereg, a katasztrófavédelmi egységek, a kutató- és mentőegységek egész Törökország területéről a katasztrófa helyszínére indultak” – fogalmazott Süleyman Soylu török belügyminiszter.

A mentőalakulatok megállás nélkül dolgoznak, sok civil is csatlakozott hozzájuk. Rengeteg embert emeltek ki élve a romok alól, őket azonnal kórházba szállították.

Kapcsolódó tartalom

A Török Vörös Félhold humanitárius szervezet országos felhívást tett közzé, hogy aki csak tud, adjon vért, mert rengetegre van szükség. Felszólították a katasztrófa sújtotta települések lakóit, takarítsák el az utakról az épülettörmelékeket, hogy a mentőautók mindenhova el tudjanak jutni.

Katonák kutatnak romok között rekedt emberek után a délkelet-törökországi Diyarbakirban 2023. február 6-án. Fotó: MTI/EPA/Deniz Tekin

 

Egy férfi bemászott a romok közé, így tudott csak beszélni a ház egyik lakójával, aki azonban nem tud kibújni az összedőlt falak alól.

– Milyen színű ruha van rajtad? Kérlek tarts ki, semmit sem látok! – mondta a férfi a beszorult embernek.

A hatóságok a halálos áldozatok számát még megjósolni sem tudják. Annyi biztos, hogy a mentés még napokig eltart. A török kormány 4-es szintű vészhelyzetet hirdetett, ami azt jelenti, hogy az ország nemzetközi segítséget kér a mentéshez.

A térségben gyakoriak a földrengések, mert Törökország két kontinentális talapzat határán fekszik.

Kapcsolódó tartalom

Rendkívül súlyos a helyzet a török határ túloldalán, Szíriában is: a legfrissebb adatok szerint az ottani kormányerők által ellenőrzött területen 380, a szakadár területeken 150 ember vesztette életét, ám a számok percről percre emelkednek.

Mintegy ezer sebesültről adtak hírt, ám a valós szám ennek a többszöröse lehet. A földrengés miatt Törökországnak és Szíriának segítséget ajánlott fel az Európai Unió, a NATO, sőt Ukrajna és Oroszország is.

Több százan sereglettek az összeomlott épületekhez, hogy megpróbáljanak segíteni. A polgári védelem fehér sisakosai és a helyiek egy emberként láttak neki a mentési munkálatoknak: voltak, akik puszta kézzel estek a vasbeton törmeléknek. Túlélők után kutattak, mert rengetegen lehetnek a romok alatt, és félő, hogy kifutnak az időből. Sorra bukkannak elő az újabb és újabb holttestek, az áldozatok száma percről percre emelkedik.

Bár minden mentő a helyszínre sietett, több kórház is összeomlott vagy megrongálódott, ezért csak a legsúlyosabb sérülteket tudják azonnal ellátni.

Súlyos a helyzet Aleppóban is: több lakóépület, köztük társasházak is összeomlottak. Markolók igyekeznek megtisztítani a területet, hátha túlélőkre bukkannak a romok alatt. Szíria második legnagyobb városában és környékén több százan vesztették életüket.

A mentési munkálatokat a helyi önkéntesekből verbuválódott Szíriai Polgári Védelem végzi. A szervezet szóvivője kijelentette: nemzetközi segítség nélkül nem tudnak úrrá lenni a katasztrófahelyzeten.

Kapcsolódó tartalom

A nemzetközi segítségnyújtást nehezíti azonban, hogy a katasztrófa sújtotta terület egyben háborús övezet, a török és szíriai kormányerők ostromgyűrűjében fekszik, a ki- és beutazás rendkívül körülményes. A szakadár területek hatóságai arra kérték a nemzetközi közösséget, gyakoroljanak nyomást a damaszkuszi kormányra, hogy a mentési munkálatok idejére szüntessék be a harci cselekményeket és bombázásokat. A német külügyminiszter jelezte: Németország kész segítséget küldeni Törökországba és Szíriába, azt azonban nem részletezte, hogy a felkelőcsoportok által ellenőrzött területekre is küldenek-e segítséget.

Ajánljuk még