Aktuális

Olyat tett Szoboszlai edzője, amit korábban soha senki

Elege lett a németeknek: a többségük szerint túl sok menedékkérőt fogadnak be az országba

A németek 51 százaléka szerint túl sok menedékkérőt fogadnak be az országban – erről írt a Bild egy friss közvéleménykutatásra hivatkozva. Az országban közben két kistelepülésen is zúgolódnak a helyiek, mert előzetes értesítés nélkül több száz idegent telepítenek hozzájuk.

 

Upahl nemet mond!” – ilyen és ehhez hasonló transzparensekkel vonultak utcára az észak-németországi falu lakói péntek este.

Azt nehezményezik, hogy

a szomszédságukban hamarosan egy bevándorlókat befogadó konténertelep épül, ahol a tervek szerint 400 afgán és szír migránst szállásolnak el.

A helyzet egyszerű: ebben a faluban 508-an élnek, köztük idősek, nők, akik egyedül élnek. Sok a gyerekes család is. A fiatalok nagy része reggelente elhagyja a falut, elmegy dolgozni, tehát egyedül maradnak a fiatal anyák a gyerekekkel, és az idősek. Nem fogjuk többé biztonságban érezni magunkat, amikor elhagyjuk a házat” – vélekedett egy asszony.

Upahl lakói gyűlést is tartottak az ügyben, ahol a megfelelő infrastruktúra hiányát nehezményezték. A Reutersnek többen azt mondták: nem tudják, mit fog csinálni több száz fiatal férfi egy olyan csendes faluban, mint az övék.

Kapcsolódó tartalom

Volt, aki azért aggódott, hogy mennyi idő alatt érne ki hozzájuk a rendőrség, ha például a különböző nemzetiségű csoportok összecsapnak, vagy ahhoz hasonló történik, mint január végén az észak-németországi Brokstedtben, ahol egy vonaton szúrt meg több embert egy palesztin férfi. Két ember nem élte túl a támadást.

Tavaly decemberben pedig egy migránsszállónál késelt meg két iskolást egy eritreai bevándorló Baden-Württemberg tartományban. Az egyik gyermek, egy 14 éves lány belehalt sérüléseibe.

Az új befogadóközpontnak helyet adó régió vezetője szerint azonban

az önkormányzatoknak nincs választása, mivel minden hónapban 20-30 új menedékkérőt kapnak, akiket jelenleg sportcsarnokokban szállásolnak el.

Azt ő is sajnálatosnak tartotta, hogy a helyiekkel nem egyeztettek, mielőtt elkezdték építeni a konténerházakat.

Korábban mindig előre tájékoztattam a lakosokat és bevontam őket a döntésekbe, de sajnos erre itt nem volt lehetőség. A konténerek beszerzésére ugyanis rövid határidőt kaptunk, ami pénteken lejárt” – nyilatkozta Tino Schomann, a járási hivatal vezetője.

Kapcsolódó tartalom

Az eset pedig nem egyedi, a Bild am Sonntag arról számolt be, hogy csütörtöktől szíriai és iráni bevándorlókat telepítettek egy nyugat-németországi település mellé. A Duna partján fekvő Bach lakóit sem értesítették előre arról, hogy egy kétszáz fő befogadására alkalmas migránsszállást alakítanak ki a folyón.

A bevándorlókat ugyanis egy tavaly leszerelt szállodahajón helyezik el, amely évtizedekig szállított turistákat a Dunán, Passau és Budapest között. A német napilap úgy tudja, hogy

teljes telítettség esetén fél évre 1,8 millió eurót, azaz csaknem 700 millió forintnak megfelelő összeget költenek a migránsok elszállásolására.

A Bild vasárnapi száma egy friss közvéleménykutatást is közölt, amely szerint a németek több mint 50 százaléka érzi úgy, hogy túl sok menekültet fogadnak be az országban. A szövetségi belügyminisztérium adatai alapján folyamatosan nő a menedékkérelemért folyamodók száma, tavaly meghaladta a 244 ezret, ami 30 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/EPA/Michael Kappeler)

Ajánljuk még