Aktuális

Olyat tett Szoboszlai edzője, amit korábban soha senki

„Tegnap még szénát forgattál, ma már fegyvert” – embervadászatot folytatnak az ukrán sorozóbrigádok

Egyre durvul a katonai mozgósítás Ukrajnában: a 18 és 60 év közötti férfiakra valósággal vadásznak a hadkiegészítő parancsnokságok katonái, valamint a rendőrök. Már olyanra is volt példa, hogy egy kéz nélküli férfinak adták oda a behívót.

 

Tovább durvul Ukrajnában a kényszersorozás. Az M1 Híradó által bemutatott felvételeken például katonák üldöznek egy férfit a dél-kelet ukrajnai Dnyipróban. A férfi a behívó elől próbál elmenekülni – sikertelenül.

Egy másik videó pedig a románok által is lakott Csernyivci megye egyik kistelepülésén készült. A felvételen román nők hangja hallható, ahogy épp azt filmezik, amint egy férfi a sorozó katonák elől menekül.

Egy harmadik felvételen az látható, ahogy a kelet-ukrajnai Harkivban egy sofőr számonkéri a mozgósítást végző katonákat, hogy miért írnak ki behívót egy mozgássérültnek.

Erre a katonatiszt azt válaszolja, hogy ő ezt megteheti, mint, ahogy azt is, hogy lelövi a felvételek készítőit. Erre a sofőr azt válaszolja, hogy tegnap még szénát forgattál, ma pedig már fegyvert.

Kapcsolódó tartalom

Nyugat-Ukrajnában is rendszeresek az utcai embervadászatok. Néhány fiatal azt kérte számon az egyik Lviv megyei település toborzóirodájának munkatársaitól, hogy miért osztogatnak behívót törvénytelenül a járókelő férfiaknak. Az egyenruhások túlkapásairól nap mint nap jelennek meg felvételek az Ukrajnában népszerű Telegram üzenetküldő csatornán.

Egy lvivi férfinak például meg kellett jelennie az alkalmassági vizsgálaton, annak ellenére, hogy születése óta se bal, se jobb keze nincs. A behívót azonban neki is kézbesítették. De korábban már arra is volt példa, hogy vakok kaptak cédulát.

„Nálunk Ukrajnában még a vakok is kaphatnak behívót, a világtalan emberek. Én Timoscsuk Volodimir Volodimirovics vagyok, ez a behívóm, amit kaptam. Mondják már meg nekem, legyenek szívesek, hogy kaphat egy vak behívót?” – mesélte ez a vak férfi.

Az országban a hadiállapot miatt a sajtószabadság is korlátozva van, emiatt az ottaniak hónapok óta ezen a felületen osztják meg egymással a túlkapásokat. A TV2 korábbi felvételein jól látszik, hogy az ukrán városok utcáit ellepték a terepruhások, információk szerint mintegy 3000 mobil sorozóbrigád kutat a korban megfelelő férfiak után.

Kapcsolódó tartalom

Kiemelt kép: M1

Ajánljuk még