Időjárás

Az egész országra lecsapott a szélvihar – ebben a városban volt a legrosszabb a helyzet

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Dömötör Csaba: Két igazán súlyos pont van az EP orosz-ukrán háborúról szóló határozatában

Két igazán súlyos pont van az Európai Parlament héten elfogadott, az orosz-ukrán háborúról szóló határozatában – jelezte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szombaton a közösségi oldalán közzétett videóbejegyzésében.

Dömötör Csaba kiemelte: a határozat hetedik pontja szerint növelni és gyorsítani kell a fegyverszállításokat Ukrajna irányába.

A szövegben egy konkrét felsorolás is van, amely szerint még több harckocsit, még több páncélozott járművet és még több lőszert küldenének, következő lépésként vadászgépeket és nagy hatótávolságú rakétarendszereket – ismertette.

Ez minden, csak nem békefelhívás. Sokkal inkább egy nagy lépés a háborús eszkaláció felé” – fogalmazott.

A határozat huszonhatodik pontjában pedig felszólítanak az Oroszországból származó fosszilis tüzelőanyagok és az urán teljes embargójára, azaz teljesen megtiltanák az orosz olajon túl a gáz és a nukleáris fűtőelemek behozatalát is – hívta fel a figyelmet Dömötör Csaba.

A kormánypárti politikus hozzátette: az embargóval az Európai Parlament nem csak a korábbi szankciókat támogatja, hanem az inflációt is. A rekordokat döntő infláció fő oka ugyanis az, hogy elszálltak az energiaárak. Az pedig a szankciók miatt van. Ha teljes embargót hirdetnek, az garancia a további áremelkedésekre. Azt hiszem, ez nagyon nem jó irány – mondta.

Lesz vitánk a következő hetekben” – jelezte Dömötör Csaba.

Az EP-határozatot a baloldali pártok odakint megszavazták. Csak a szokásos – jegyezte meg videóbejegyzése végén.

A kiemelt kép illusztráció. 

Ajánljuk még