Aktuális

Óriási öröm érte a Beatles legendáját

Szili Katalin: Meg kell tenni azokat a fontos lépéseket, amelyek elvezetnek a béke és a világ biztonsága felé

A béke megteremtésének fontossága és a kárpátaljai magyarság helyzetére való figyelemfelhívás is szerepelt Szili Katalin miniszterelnöki megbízott beszédében, amelyet Washingtonban, a 90 ország mintegy kétezer vendégének részvételével tartott 71. Nemzeti Imareggelin csütörtökön mondott.

A magyar politikus az MTI-nek adott interjúban hangsúlyozta, meg kell tenni azokat a fontos lépéseket, amelyek elvezetnek a béke és a világ biztonsága felé. Hozzátette, ezért tartotta fontosnak, hogy a magyar delegáció is részt vegyen az eseményen.

Különösen fontosak ma azok az értékek, amelyeket az imareggeli képvisel, amikor a világban láthatóan minden feloldódik, Magyarország szomszédságában háború dúl – mondta Szili Katalin, és ahogy fogalmazott, ilyen körülmények között fontos megtalálni azokat az értékeket, amelyek elvezetnek egymáshoz.

Az imareggeli résztvevői előtt tartott beszédében kiemelte, hogy Magyarország számára fontosak a hagyományos és vallásos értékek, valamint a családok és a haza. Elmondta, szeretné, ha a világban a lehető legtöbben megértenék azt, hogy a magyar politika arról szól, miképpen tud békét teremteni a magyarság számára, bárhol éljen a világban. Az imareggeli alkalmával a világ minden részéből jó üzeneteket kapott Magyarország – jegyezte meg.

Az Egyesült Államok hagyományos spirituális eseményét idén két helyszínen rendezték, a törvényhozás épületében és egy belvárosi rendezvényteremben Washingtonban. Többek mellett beszédet mondott Abdullah jordán király, valamint Joe Biden amerikai elnök.

Szili Katalin az MTI-nek adott interjúban kiemelte, hogy négynapos amerikai tartózkodása során több kétoldalú megbeszélést folytatott, amelyeken minden alkalommal felhívta a figyelmet az ukrajnai magyarok helyzetére, akik szülőföldjükön élnek, és akikért Magyarország mint anyaország felelősséget visel.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még