Az M1 által bemutatott felvételeken két férfi üvöltözik az odesszai toborzóiroda katonáival, akik behívót adtak nekik. A férfiak azonban azt kiabálják: nem mennek velük sehova.
Egy másik felvételen pedig egy mikrobuszba tuszkolnak be egy mozgósított férfit a katonák, szintén Odesszában. A 18 és 60 közti férfiakat egyszerűen összeszedik az utcáról, ahonnan gyűjtőtáborba viszik őket. Sokan ezért azt mondják: szó szerint embervadászat az, ami most Ukrajnában zajlik.
Kapcsolódó tartalom
Az egyenruhások túlkapásairól nap mint nap jelennek meg felvételek az Ukrajnában népszerű Telegram üzenetküldő csatornán. Az országban a hadiállapot miatt a sajtószabadság is korlátozva van, emiatt az ottaniak hónapok óta ezen a felületen osztják meg egymással a túlkapásokat.
A felvételeken jól látszik, hogy az ukrán városok utcáit ellepték a terepruhások.
Az információk szerint mintegy 3000 mobil sorozóbrigád kutat a férfiak után.
A mozgósításról szóló törvényt különböző módon értelmezik a hatóságok, még annak is kiírják a behívót, aki egyébként alkalmatlan a szolgálatra.
Kapcsolódó tartalom
Így járt egy vak zsitomiri férfi is.
„Nálunk Ukrajnában még a vakok is kaphatnak behívót, a világtalan emberek. Én Timoscsuk Volodimir Volodimirovics vagyok, ez a behívóm, amit kaptam. Mondják már meg nekem, legyenek szívesek, hogy kaphat egy vak behívót? Folyamatosan a megszálló országról beszélnek nekünk, hogy ott milyen rossz minden, milyen rosszak az emberek, és hogy bánnak a saját állampolgáraikkal. Nos, nálunk ugyanez van!” – mesélte a vak férfi.
Kárpátalján is ellepték az utcákat a katonák Belső-Ukrajnából. Ungvár mellett Beregszászban is férfiak után kutatnak: csoportokba verődve járják az utcákat az egyenruhások.
„Kétségtelen, hogy Kárpátalja különösen rosszul járt ebből a szempontból” – erről már a Századvég geopolitikai elemzője beszélt az M1-en. Koskovics Zoltán kiemelte: Kijev elsősorban a nemzeti kisebbségeket, így például a kárpátaljai magyarokat küldi a frontra harcolni.
Nagyon aktívan használta az ukrán honvédelem, a honvédelmi minisztérium a 128-as dandárt, vagy más néven a Munkácsi Dandárt. Számos sorsdöntő csatában nagyon aktív részt vállalt a dandár, és igen jelentős veszteségei vannak, ezért különösen súlyos Kárpátalján a helyzet, hiszen erról a környékről próbálják pótolni a katonákat – mondta az elemző.
Kapcsolódó tartalom
Közben a napokban Ukrajna újabb határátlépési korlátozásokat vezetett be. A háború végéig tilos lesz elhagyniuk Ukrajnát a parlamenti, a megyei és az önkormányzati képviselőknek, az ügyészeknek, a bíróknak, de még a helyi önkormányzati alkalmazottaknak is – akár nők, akár férfiak. A rendelet csütörtökön lépett életbe és 16 ezer női képviselőt is érint Ukrajnában.