Aktuális

Óriási öröm érte a Beatles legendáját

Varga Judit tájékoztatást kért az Európai Bizottságtól arról, együttműködött-e a testület az Action for Democracyval

Az igazságügyi miniszter a magyar kormány nevében kérte az Európai Bizottság tájékoztatását arról, hogy a testület együttműködött-e bármilyen programban az Action for Democracy nevű szervezettel.

Varga Judit a Facebook-oldalán csütörtökön közzétett bejegyzésben számolt be arról, hogy levelet küldött Vera Jourová értékekért, átláthatóságért és jogállamiságért felelős uniós biztosnak, az Európai Bizottság alelnökének.

A levél közzétett szövege szerint a tárcavezető azt írta:

több mint harminc évvel ezelőtt, amikor Közép-Európában (olyan országokban, mint Magyarország vagy az egykori Csehszlovákia) megindult a rendszerváltás folyamata, „nemzeteink kinyilvánították, hogy a szuverenitás, a demokrácia, valamint a politikai és gazdasági értelemben vett önrendelkezés megvalósulását alapvető értéknek tartják”.

Ezen elvek érvényesülésének egyik fő feltétele volt annak kizárása, hogy „bármilyen külső nyomás vagy befolyás jelentős hatással legyen a hazai választásokra. Csak így alakulhat a nemzeti politika a polgárok valódi akarata szerint, ami egyúttal a demokratikus berendezkedésnek is alapfeltétele” – fűzte hozzá Varga Judit.

A miniszter azt írta, „sajnálatos módon” a 2022-es magyarországi választásokhoz kötődően az elmúlt hónapokban nyilvánosságra került, hogy az egyesült ellenzéki pártok választási kampánya jelentős mennyiségű külföldi – az Európai Unión kívülről származó – támogatást kapott az Action for Democracy nevű szervezettől, és e támogatások célja a választások befolyásolása volt. Hozzátette: az eddig feltárt adatok nyilvánosan elérhetők.

Varga Judit álláspontja szerint ennek az ügynek a jelentősége „számottevő” nemcsak a magyarok, hanem az európai polgárok számára is.

Úgy fogalmazott: „ellenőrzött információkkal kell rendelkezniük a demokratikus választási folyamataikra gyakorolt bármilyen külső befolyásról. A Katargate árnyékában az ügy különös figyelmet igényel az EU intézményei részéről.”

Az igazságügyi tárca vezetője ezért a levélben a magyar kormány nevében kérte az Európai Bizottság tájékoztatását arról, hogy együttműködött-e a testület bármilyen programban az Action for Democracy nevű szervezettel.

Kérte azt is, hogy az Európai Bizottság – a demokratikus választások tisztaságának, és ezáltal az unió közös értékeinek védelmével összhangban – országjelentéseiben „tekintse kockázati tényezőnek az Európai Unión kívülről származó, a tagállami választások befolyásolására irányuló támogatásokat” – írta Varga Judit.

A miniszter hozzátette:

az Európai Bizottság az elmúlt években bizonyította, hogy kész rugalmasan értelmezni hatáskörét a demokrácia és a jogállamiság védelmével kapcsolatban.

Ezt – jegyezte meg – a jogállamisági jelentések és az abban foglalt ajánlások gyakorlata is jól példázza. Varga Judit azt írta: bízik abban, hogy a bizottság hasonlóképpen jár el, amikor a magyar kormány kéri fel együttműködésre ezen értékek védelmében.

Egyes ügyekben ugyan lehet köztünk véleménykülönbség, de azt hiszem, hogy mindketten egyetértünk Václav Havel (volt cseh köztársasági elnök) szavaival: Csak egy dolog van, amit nem ismerek el: az, hogy értelmetlen lenne egy jó ügyért harcolni” – zárta sorait a magyar igazságügyi miniszter.

Ajánljuk még