Aktuális

Óriási öröm érte a Beatles legendáját

Átfogó orosz offenzíva indulhat Ukrajna ellen – Az ukrán hadvezetés be is mondta ennek dátumát

Orosz rakétatámadás ért egy lakótömböt a kelet-ukrajnai Kramatorszkban. Az épület összedőlt, helyszíni jelentések szerint sokan rekedtek a romok alatt, a mentési munkálatok még tartanak. Az ukrán hadvezetés arra számít, hogy Oroszország a háború egyéves évfordulójára, vagyis február 24-re időzítheti az átfogó, Ukrajna elleni offenzíváját – számolt be az M1 Híradója.

Éjszaka érte rakétatámadás a Kramatorszk központjában lévő lakóépületet. A ház egyik része teljesen összeomlott. Tűzoltók, mentők érkeztek a helyszínre, reflektorok fényében kezdték el a túlélők utáni kutatást, de volt, ahol csak elemlámpákkal, illetve mobiltelefonokkal tudtak világítani. A rakéta becsapódásának pillanatában a lakók többsége otthon volt, sokan szorultak az összedőlt ház romjai alá. Egy helyi férfi elmondta:

„Hallottam az érkező rakéta süvítését, aztán minden szétrepült a szobában.”

Donyeck megye más részén is heves harcok folynak. Bahmut városánál, illetve a közeli Szoledárnál az orosz erők nagyarányú támadást indítottak az ukrán állások ellen.

Romok Bahmutban, a távolban harcok füstje gomolyog 2023. január 20-án. Az orosz erők ostroma miatt az ukrán hatóságok a kelet-ukrajnai donyecki területen fekvő város kiürítésére szólították fel a lakosságot, ennek ellenére mintegy nyolcezren az otthonmaradást választották. A városban megszűnt a villany-, a gáz-, a vízszolgáltatás és a távfűtés (Fotó: MTI/EPA/Oleh Petraszjuk)

Olekszandr Stupun, az ukrán hadsereg szóvivője beszámolója szerint szerdán több rakétatámadást hajtott végre az orosz hadsereg. A Donyeck megyei Szlovjanszkban, Kramatorszkban és Druzskovkában a rakéták lakóházakba csapódtak, sok a civil áldozat. A szóvivő arra is felhívta a figyelmet, hogy Oroszország jelentős katonai felderítésbe kezdett. Mint fogalmazott, Moszkva egy átfogó, nagyarányú offenzívát készít elő.

Kijevi források szerint Oroszország február 24-e, az Ukrajna elleni háború megkezdésének évfordulója körül tervezi az új offenzíva elindítását, de nem tartják kizárnak azt sem, hogy egy nappal korábban, az orosz nemzeti ünnepen, a Haza védelmezőjének napján indul a támadás.

A BBC az ukrán védelmi minisztert, Olekszij Reznyikovot idézi, aki szerint Oroszország 500 ezer katonával készül az offenzívára.

Orosz katonák vonulnak a Nyugat–2021 (Zapad-2021) orosz–fehérorosz hadgyakorlat nyitóünnepségén a Nyizsnyij Novgorod térségben fekvő Mulino katonai kiképzési helyszínen, 2021. szeptember 9-én. A művelet szeptember 10-től 16-ig tart, egy részét a lengyel–fehérorosz határ közelében hajtják végre (Fotó: MTI/EPA/Orosz védelmi minisztérium sajtószolgálata)

Közben prioritásnak nevezte Vlagyimir Putyin orosz elnök a határ menti orosz régiók védelmét az ukrán belövésektől. Kurszk, Brjanszk és Belgorod megye egyes területeiről a közvetlen életveszély miatt már elköltöztették a lakosokat.

„Sokan nagyon nehéz helyzetbe kerültek, elveszítették otthonukat, el kellet költözniük rokonaikhoz vagy más átmeneti helyekre, fennakadás van az ivóvíz-, az áramellátásban, illetve sok helyen megszűnt a távfűtés” – mondta az orosz elnök. Hozzátette: „a megrongálódott házakat helyre kell állítani az orosz határ menti régiókban, illetve kártalanítást kell biztosítani az ukrán belövések következtében tönkrement lakóingatlanok és egyéb vagyontárgyak után.”

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter (Fotó: EPA/Yuri Kochetkov)

Szergej Lavrov külügyminiszter az orosz állami médiának azt nyilatkozata, hogy Oroszország az ukrajnai konfliktus lezárására törekszik, a Nyugat részéről viszont senki sem próbálja meggyőzni Kijevet arról, hogy térjen vissza a tárgyalásokhoz, helyette inkább Moszkva stratégiai vereségének fontosságáról beszélnek.

Hozzátette: minél nagyobb az Ukrajnának szállított nyugati fegyverek hatótávolsága, annál messzebbre kell eltávolítani őket Oroszország határaitól.

Kapcsolódó tartalom

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még