Aktuális

Óriási öröm érte a Beatles legendáját

A TikTok törlését sürgeti a Google és Apple áruházából egy demokrata párti amerikai szenátor

A kínai ByteDance tulajdonában álló TikTok alkalmazás eltávolítására szólította fel az Apple és a Google online, alkalmazásokat árusító boltját Michael Bennet demokrata párti amerikai szenátor, a hírszerzési bizottság tagja mert szerinte az applikáció nemzetbiztonsági kockázatot jelent – olvasható a szenátor csütörtöki levelében.

A népszerű videómegosztó alkalmazás használatát a kongresszus már előzőleg betiltotta a szövetségi kormányzati eszközökön, miközben egyre több olyan kritika lát napvilágot, hogy a kínai kormány az ott szerzett adatokat saját céljaira használja fel.

A vállalat azt állítja, hogy a kínai kormány semmilyen hozzáféréssel nem rendelkezik az amerikai állampolgárok adataihoz, és nem tudja manipulálni a tartalmakat.

A Google és az Apple vezérigazgatójának eljuttatott levélben Bennett az állampolgárok védelmére szólított fel. „Egyetlen, a Kínai Kommunista Párt diktátumainak kitett cégnek sem szabad megengedni, hogy ilyen széleskörű adatgyűjtést hajtson végre amerikai állampolgárokról vagy meghatározhassa, hogy milyen információk jutnak el a lakosság harmadához” – olvasható a levélben. A demokrata párti szenátor a Tiktok alkalmazás mielőbbi törlésére szólította fel az a két céget.

A demokraták mellett – a képviselőházban nemrégiben többséget szerző – republikánusok is az alkalmazásban rejlő nemzetbiztonsági kockázatokra hívták fel a figyelmet.

A külügyi bizottság még ebben a hónapban szavazást tart egy olyan javaslatról, amely ellehetetlenítené a TikTok használatát az Egyesült Államokban.

2020-ban Donald Trump megpróbálta megakadályozni az új felhasználóknak a TikTok letöltését, de a bíróság hatályon kívül helyezte a döntést.

A kiemelt kép illusztráció. 

Ajánljuk még