Aktuális

Óriási öröm érte a Beatles legendáját

A NATO-csatlakozás érdekében szigorítja antiterrorista törvénykezését Svédország

Olyan törvényjavaslatot nyújt be hamarosan a svéd kormány, amely tovább szűkítené a szélsőséges csoportok mozgásterét és cselekvési lehetőségeit – közölte a svéd igazságügy-miniszter Stockholmban csütörtökön.

Gunnar Strömmer sajtótájékoztatóján elmondta: a törvényjavaslattal olyan tevékenységeket minősítenek bűncselekménnyé, mint a terroristának nyilvánított szervezetekhez köthető találkozók és gyűlések szervezése, felszerelések kezelése és szállítása, valamint az utazási foglalások; illetve ezek támogatása vagy finanszírozása.

„A jelenlegi szabályozáshoz képest annyi változik, hogy a büntethető cselekmények köre kiszélesedik” – tette hozzá a miniszter. Ugyanakkor hangsúlyozta: „egy tüntetésen vagy összejövetelen való részvétel és zászlólengetés önmagában még továbbra sem lesz büntethető”, a zászlót azonban bizonyítékként veheti figyelembe az igazságszolgáltatás.

Svédország azt követően erősítette meg jelentősen terrorellenes törvénykezését, hogy 2017-ben egy olyan üzbég menedékkérő ölt meg öt embert Stockholm egyik bevásárlóutcájában, aki felesküdött az Iszlám Állam nevű terrorszervezetre.

A most benyújtandó törvényjavaslat Svédország NATO-csatlakozását is elősegítheti,

mivel Ankara a csatlakozás támogatásának egyik előfeltételéül azt szabta, hogy Svédország ne nyújtson tovább menedéket a területén élő, a török álláspont szerint terrorista személyeknek.

Stockholm novemberben már az alkotmányt is módosította ennek a törvényjavaslatnak az érdekében, mert a gyülekezés szabadságának garantálása nem tette volna lehetővé az elfogadását. A kormány szándéka szerint a törvénytervezetről márciusban szavazhat a svéd parlament, és ha elfogadják, akkor júniusban léphet hatályba.

Kiemelt képen: Gunnar Strömmer (Fotó: MTI/EPA/TT Hírügynökség/Henrik Montgomery)

Ajánljuk még