Aktuális

Óriási öröm érte a Beatles legendáját

Kreml: Nagyon fontos a hadászati fegyverzetek csökkentéséről szóló szerződés fenntartása

A Kreml nagyon fontosnak tartja a hadászati fegyverzetek csökkentéséről megkötött Új START-szerződés fenntartását – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerdán újságíróknak.

Peszkov arra reagált, hogy az amerikai külügyminisztérium kedden az Új START-megállapodás megsértésével vádolta Oroszországot, amiért Moszkva nem engedélyezte az ellenőrzéseket oroszországi katonai helyszíneken. A tárca szóvivőjén keresztül tudatta, hogy a szerződést továbbra is nemzetbiztonsági érdekének tekinti.

A Kreml szóvivője megjegyezte, hogy az amerikai fővárosban mostanában kevés célzást tesznek a Moszkvával folytatott párbeszédre e kérdésben, de – mint mondta – „legalább valamilyen célzásokat” meg kellene őrizni.

„Nagyon fontosnak tartjuk ennek a szerződésnek a fenntartását” – mondta a Kreml szóvivője.

Hozzátette, hogy az Egyesült Államok gyakorlatilag megsemmisítette a fegyverzetellenőrzési és a biztonsági rendszer jogi és szerződéses kereteit.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő a Sputnik rádiónak nyilatkozva azt mondta, hogy „csak szarkasztikus mosolyt” válthat ki az az álságos amerikai írás, amely szerint Oroszország megsértette az Új START-megállapodást. Zaharova leszögezte, hogy Moszkva a szerződés elkötelezettje, és minden pontját betartja, ugyanezt viszont az amerikai oldalon nem tapasztalják.

Szergej Cekov, az orosz parlamenti felsőház külügyi bizottságának tagja szintén arra hívta fel a figyelmet, hogy a hatályos fegyverzetkorlátozási egyezményeket sorra felmondó, és az enyhülés politikáját elutasító amerikai fél „hazug” állításaival Oroszországra igyekszik hárítani a felelősséget.

Leonyid Szluckij, a parlement alsóháza külügyi bizottságának elnöke azt mondta, hogy Oroszország nem utasítja el a fegyverzetellenőrzést, és éppen az Egyesült Államok az, amely megsérti az Új START megállapodást, beleértve az egyelő biztonságnak a preambumba foglalt elvét, és hibrid háború révén igyekszik totális vereséget mérni Moszkvára.

Oleg Morozov kormánypárti képviselő úgy vélekedett, hogy Oroszországnak a saját érdekeinek megfelelően kell végrehajtania az Új START-megállapodást, és ha hasznosnak érzi a helyszíni ellenőrzés blokkolását, akkor úgy kell tennie. Hozzátette, hogy az ország biztonsága az elsődleges szempont.

Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a RIA Novosztyi hírügynökség által hétfőn közölt interjújában hangsúlyozta:

Oroszország felkészült arra a lehetőségre, hogy 2026 után nem lesz hatályos hadászati fegyverzetcsökkentési szerződése az Egyesült Államokkal.

Egyúttal azzal vádolta Washingtont, hogy az elmúlt években önös érdekéből, szándékosan építette le a fegyverzetellenőrzési struktúra legfontosabb elemeit, beleértve a multilaterális jellegűeket is, és ennek az irányvonalnak az Új START is áldozatául eshet.

A hadászati támadófegyverek csökkentéséről szóló megállapodás 2011-ben lépett életbe, 2021-ben pedig öt évre meghosszabbították. A megállapodás egyebek között a nukleáris robbanófejek maximális számáról is rendelkezik. Becslések szerint e két országban található a világon meglévő nukleáris robbanófejek 90 százaléka.

Ajánljuk még