A kiszivárgott beszélgetés tanúsága szerint a FaceTime-on küldött zuhanyzós felvétel után Hunter Biden az Apple Pay alkalmazáson utalt pénzt az asszisztense számára. A laptopról kiszivárgott felvételek azt is bizonyítják, hogy Joe Biden fia később lefotózta, ahogy szexel a nővel.

A részmunkaidős modell és fitneszoktató nő ezután fontos adminisztratív feladatokat is kapott Hunter Bidentől. Azonban 2019 januárjában üzenetben érdeklődött, hogy miért nem kapta meg a decemberi fizetését, valamint miért nem aktív a vállalati egészségbiztosítása?
Két hónappal később Hunter Biden 500 dollárt utalt a nőnek, majd arra panaszkodott, hogy egyébként nincs pénze: „tartásdíj, tandíj és egyéb olyan sz*rok miatt, mint a lánybiztosítások”.
A nőt a pénzügyminisztériumnak benyújtott gyanús tevékenységi jelentések is említik. A jelentésen Hunter és cége tranzakciói vannak, amelyek külön kitérnek az elküldött utalásokra is. Ebből kiderül, hogy a nőnek Hunter vagy cége 2018-ban összesen 44 500 dollárt fizetett.
A jelentés olyan címzettekre is felhívta a figyelmet, akik a felnőtt iparban dolgoznak, vagy embercsempészettel hozhatók kapcsolatba.
Kapcsolódó tartalom
Több nőt fizetett
Mint kiderült, ugyanezen alkalmazásban Hunter Biden partnerlistáján szerepelt a szeretője és egyben testvére menyasszonya, Hallie Biden, valamint a nő húga, Liz Secundy is, akikkel szintén szexuális kapcsolata volt. A fizetési lista alapján a lánya kosárlabdaedzője, Lunden Roberts, aki korábban sztriptíztáncos volt, is kapott pénzt. A nő munkaviszonyát azonban a férfi megszüntette, valamint az üzeneteire sem válaszolt, miután kiderült, hogy a nő várandós Hunter gyermekével. Robertsnek később pert kellett indítania Hunter ellen gyermektartás miatt. A cikk szerint Hunternek négy asszisztensével is volt szexuális viszonya.
Az eredeti cikk a Daily Mailen jelent meg.
Kiemelt kép: Joe Biden korábbi amerikai alelnökről (j) és fiáról, Hunter Bidenről (b) készült kép Pekingben 2013. december 5-én (Fotó: MTI/AP pool /EPA/Andy Wong)
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!