A változtatást a NAÜ egy előre be nem jelentett látogatáson tárta fel, amelyet a megfigyelői január 21-én tettek a fordói urándúsító üzemben.
A fordói urándúsító kényes kérdés, miután az Irán és a nagyhatalmak között 2015-ben Bécsben aláírt atomalkuban megtiltották az ottani magas szintű urándúsítást. Amióta az Egyesült Államok 2018-ban kilépett az iráni atomtevékenységek korlátozásáról szóló egyezményből, és ismét bevezette az Irán elleni szankciókat, Teherán egymás után szegte meg az abban vállalt kötelezettségeit.
A Reuters brit hírügynökség birtokába került bizalmas jelentésben a NAÜ arra nem tér ki, hogyan változtatták meg a két IR-6 kaszkád közötti összekapcsolást, csak annyit közölt, hogy az eljárás lényegesen eltér attól, amit Irán a NAÜ-nek bejelentett. A jelentés szerint a NAÜ ellenőrei rendszeresen látogatják a fordói létesítményt, és az ügynökség tárgyal Iránnal az ott folyó tevékenységekről.