Aktuális

Nagy Bernadett bronzérmes a birkózó Eb-n

Az USA jelenleg elutasítja, Franciaország megfontolja - vadászgépekre vár Ukrajna

Határozottan elutasította az amerikai elnök, hogy az Egyesült Államok vadászbombázó repülőgépeket szállítson Ukrajnába. Joe Biden ezt azután mondta, hogy a kijevi vezetés több tagja is arról beszél: a tankszállítmányok után harci repülőgépekre is szükségük lenne. Emmanuel Macron francia államfő ennél árnyaltabban fogalmazott. Azt mondta: minden ukrán kérést megfontolnak, de el akarják kerülni a háborús helyzet fokozását.  

Egymás után foglalják el állásaikat az orosz katonák egy katonai vonaton. A páncélozott borítással, lőrésekkel és fegyverekkel felszerelt vagonokról a moszkvai védelmi minisztérium osztott meg felvételeket kedden. Azt nem közölték, hogy a fegyverszállításra felkészített szerelvényt pontosan hol vetik be, a beszámoló szerint azonban az ukrajnai frontra szállítanak utánpótlást – számolt be az M1 Híradója a harci eseményekről.

Közben Ukrajna is igyekszik fegyvereket szerezni. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn Mikolajivban fogadta Mette Frederiksen dán kormányfőt. A város újjáépítése és a humanitárius segítség mellett a fegyverszállítás is szóba került.

Találkoztam és egyeztettem a dán delegációval, köztük Frederiksen miniszterelnökkel és más képviselőkkel. Kiemelném a dán védelmi és külügyi minisztereket, akik szintén a delegáció tagjai. Nagyon részletesen beszéltünk Ukrajna védelmi szükségleteiről. Arról, hogy mi segíthet felszabadítani a területeinket délen és keleten. És arról is, hogy mire van szükségünk az ország újjáépítéséhez” – fogalmazott videóüzenetében az ukrán elnök.

Hamarosan Párizsba látogat Olekszij Reznyikov kijevi védelmi miniszter, hogy többek között Emanuel Macron elnökkel egyeztessen a fegyverszállítmányokról. Az ukrán vezetés az elmúlt napokban arról beszélt, hogy elsősorban harci repülőgépekre lenne szükségük.

A francia elnök hétfői hollandiai látogatásán úgy nyilatkozott, hogy hivatalos megkersést nem kaptak Kijevtől, de minden kérést megfontolnak.

Ez az elhangzott kérésektől függ, és nem a pletykáktól. Eddig még nem kerestek meg, de minden alkalommal, amikor megkapjuk ezeket a kéréseket, megfontoljuk őket, és megvizsgáljuk, mit tartunk hasznosnak, mit tudunk tenni. A második kritérium annak biztosítása, hogy ez ne vezessen eszkalációhoz, hogy az általunk szállított felszerelést ne vethessék be orosz területen, hanem ellenállásban és védekezésben segítse Ukrajnát. A harmadik szempont pedig az, hogy ezek a szállítások ne gyengítsék a francia hadsereg azon képességét, hogy megvédje saját területét és az ország polgárait” – fogalmazott Emmanuel Macron.

A lengyel légierő F-16 Fighting Falcon típusú repülőgépei részt vesznek a NATO légi pajzsgyakorlatán a Lask légibázison 2022. október 12-én a lengyelországi Laskban. (Fotó: Omar Marques/Getty Images)

Joe Biden amerikai elnök viszont hétfőn határozottan kijelentette: az Egyesült Államok nem ad F–16-os harci repülőgépeket Ukrajnának. Az ukrán kormány több illetékese is hangsúlyozta, hogy szükségük lenne az amerikai vadászbombázókra, miután a washingtoni kormány múlt kedden bejelentette, hogy Abrams tankokból 31-et szállít Ukrajnának.

Az amerikaiak szerint azonban akár hónapokba is telhet, mire a korszerű harckocsik eljutnak Ukrajnába. Közben Ben Wallace brit védelmi miniszter hétfőn úgy fogalmazott, az Egyesült Királyságban gyártott tankok leghamarabb nyár elejére érkezhetnek meg a frontra. A legrövidebb időn belül a német vezetés ígért tankokat Ukrajnának, a Leopard ketteseket szerintük már március végén használhatják az ukrán katonák.

A Kreml hetfőn kijelentette: a nyugati fegyverszállítmányok csak fokozzák a háborút. Az orosz elnöki szóvivő, Dmitrij Peszkov arról beszélt, hogy a NATO-tagországok hiába kapcsolódnak be egyre inkább a konfliktusba, az Ukrajnának nyújtott fegyverek nem változtatnak a harcok végkimenetelén.

Kapcsolódó tartalom

Nyitóképen: Az amerikai légierő Lockheed Martin F-16-os harci sólymai a Pacific Airshow-n lépnek fel 2022. október 1-jén, Kaliforniában. (Irfan Khan / Los Angeles Times via Getty Images)

Ajánljuk még