Aktuális

Nagy Bernadett bronzérmes a birkózó Eb-n

Az ENSZ független vizsgálatot sürgetett Maliban a Wagner-csoport és a kormányerők által elkövetett háborús bűnök felderítésére

Az ENSZ szakértői kedden független vizsgálatot sürgettek Maliban a Wagner orosz magán zsoldossereg és a kormányerők által elkövetett háborús bűnök és humanitárius jogsértések felderítésére.

A mali kormány, amely 2021-ben katonai puccsal került hatalomra, és az al-Kaidához, valamint az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezethez köthető szélsőséges lázadókkal küzd, korábban azt állította, hogy a nyugat-afrikai országban nem orosz zsoldosok állomásoznak, csak a helyi katonáknak segítő kiképzők, akik orosz felszereléssel rendelkeznek.

A nyugati hatalmak szerint azonban a Maliban lévő orosz katonák között vannak a Wagner-csoport zsoldosai is.

Kapcsolódó tartalom

Az ENSZ szakértők közleménye szerint 2021 óta érkeznek a beszámolók „borzalmas kivégzésekről, tömegsírokról, kínzásokról, szexuális erőszakról, fosztogatásról, önkényes fogva tartásokról és erőszakos eltűnésekről”, amelyek mögött a mali fegyveres erők és szövetségeseik állnak.

Vlagyimir Putyin orosz elnök tavaly kijelentette, hogy Oroszországnak semmi köze a Maliban dolgozó orosz szerződéses katonákhoz, és az afrikai országnak joga van orosz magáncégekkel szerződni.

Az ENSZ szakértők közleménye a túlélők beszámolóit idézve arról számolt be a Wagner-csoportot meg is nevezve, hogy

fehérbőrű, gyaníthatóan orosz zsoldosok márciusban részt vettek több száz ember megölésében Mourában.

A nemzetközi felháborodást kiváltó incidens miatt az ENSZ korábban vizsgálatot indított.

A mali hadsereg tagadta a vádakat, és azt állította, hogy Mourában egy katonai akcióban öltek meg 203 fegyverest. Az amerikai kormány a múlt héten a Wagner csoportot az emberi jogokat széles körben megsértő nemzetközi bűnszervezetnek nyilvánította.

Az ENSZ békefenntartói számára tavaly Mali volt a legveszélyesebb hely: az ENSZ mali missziójában (MINUSMA) részt vevő katonák közül 14 kéksisakos halt meg.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még