Aktuális

Nagy Bernadett bronzérmes a birkózó Eb-n

A rendőrség nyomozást indított: az állatkertben különös dolgok történtek

Két majom tűnt el hétfőn a dallasi állatkertből, ahol az utóbbi időben különös dolgok történtek, amelyek ügyében a rendőrség is nyomozást indított.

Az esetek között szerepelt egy veszélyeztetett alfajhoz tartozó keselyű halála is. A rendőrség azonban egyelőre egyik eset miatt sem vett őrizetbe senkit, és azt sem állította, hogy az egyes ügyek kapcsolatban lennének egymással.

A két apró termetű császárbajszú tamarin majmot a rendőrök szerint úgy vitték el, hogy valaki nyílást vágott a ketrecükön.

Az állatkert közleményében szintén megerősítette, hogy valaki nyilvánvalóan behatolt a majmok élőhelyére.

A majmok eltűnése előtt, január 13-án egy napra be kellett zárni az állatkertet, mert nyoma veszett a Nova nevű ködfoltos leopárdnak. A nagymacskát végül a ketrece közelében megtalálták, de a rendőrség megállapította, hogy a párduc lakóhelyének kerítésén valamilyen szerszámmal egy nyílást vágtak. Hasonló rést találtak a langúrok egyik ketrecén is, bár közülük egy példány sem tűnt el.

Pár nappal később, január 21-én holtan találták a Pin nevű keselyűt, és az állatkert illetékesei szerint a veszélyeztetett állatfajhoz tartozó madár halála nem tűnt természetesnek. Gregg Hudson, az állatkert elnök-igazgatója azt mondta, hogy a keselyű testén egy seb volt.

Ed Hansen, az amerikai állatkerti állatgondozók szövetségének elnöke elmondta, hogy

nem emlékszik olyan korábbi esetre, amikor egy állatkertben ilyen gyakorisággal történtek volna hasonló incidensek.

Mint hozzátette: nagyon úgy tűnik, hogy valakinek a „begyében van” a dallasi állatkert.

Az állatkert bejelentette, hogy területén újabb kamerákat állított fel, és megnövelte az éjszakai biztonsági felügyeletet.

A két császárbajszú tamarint egyelőre nem találják. A dallasi állatkertben már korábban is előfordult, hogy egy állat megszökött a ketrecéből: 2004-ben a Jabari nevű 154 kilós gorilla ugrott át a falon, és randalírozott 40 percig három embert is megsebesítve, amíg végül a rendőrség lelőtte.

Kiemelt képünk: Getty Images/Daniel Hernanz Ramos

Ajánljuk még