Aktuális

Nagy Bernadett bronzérmes a birkózó Eb-n

Dánia menedékjogot ad az afgán nőknek

Dánia menedékjogot ad minden afgán nőnek és lánynak, miután a saját országukban nagymértékben korlátozzák őket jogaikban a tálibok hatalomba történő visszatérése óta.

A döntés a nők és lányok helyzetének romlásával kapcsolatos értesüléseken alapszik” – írta közleményében a Dán Menekültügyi Fellebbezési Bizottság (menekültügyi hivatal), amelyben az Európai Unió Menekültügyi Ügynökségének nemrégiben közzétett jelentésére hivatkozik.

„A jelentés feltárja, hogy egyes afganisztáni csoportok – közöttük a nők és a lányok – helyzete kimeríti a menekültügyi egyezmény által meghatározott üldöztetés fogalmát” – áll a közleményben.

A bizottság szerint az öt, afgán nőkre vonatkozó, még függőben lévő kérelmet már az új döntés értelmében bírálnak el.

Kapcsolódó tartalom

A hatóság felülvizsgálja azoknak az afgán nőknek a kérelmét, amelyet korábban elutasítottak a tálibok hatalomra kerülése után, hogy az új döntésnek megfelelően megkapják a lakhatási engedélyt. Mintegy tíz esetről van szó.

A bizottság felülvizsgálja az azóta elutasított afgán férfiak kérelmét is (mintegy harminc eset). A 2021 augusztusában hatalomba való visszatérésük után a tálibok fokozatosan fosztották meg a nőket az előző uralmuk megdöntése – 2001 óta – eltelt húsz évben megszerzett jogaiktól.

A nőket nemcsak a tanuláshoz való joguktól fosztották meg, de a legtöbb közalkalmazotti állást sem tölthetik be. Férfi rokonuk nélkül nem utazhatnak, és otthonukban burkát vagy hidzsábot kell viselniük. Decemberben a tálibok azt is megtiltották, hogy afgán és külföldi civil szervezeteknek dolgozzanak.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még