Még Nancy Faeser német szövetségi belügyminisztert is megdöbbentette, hogy a német igazságszolgáltatás mennyire „kesztyűs kézzel” bánt a hamburgi vonaton történt késelés elkövetőjével szemben – számolt be a konzervatív Focus online kiadása.

Hogyan lehetséges, hogy egy többszörösen elítélt külföldi bűnöző még mindig Németországban van? Hogy fordulhatott elő, hogy a vele szemben hozott korábbi ítéletek ellenére nem ült börtönben? És hogy történhetett meg, hogy ilyen könnyen kiengedték az őrizetből?
– záporoztak a kérdések a belügyminiszterre a brokstedti késes támadást követő csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Focus oknyomozó újságírója, Hugo Müller-Vogg véleménycikkében rámutat, hogy Németországban immár sok éve a Szociáldemokrata Párt (SPD) delegálja az igazságügyi minisztert a kormányba. A szerkesztő-újságíró szerint azonban a szociáldemokraták az elmúlt években „nagyon csendben voltak, amikor keményebb büntetéseket kellett volna hozni”.
Kapcsolódó tartalom
Müller-Vogg szerint a német választókat az is érdekelné, vajon miért nem toloncolták ki már régen a palesztin férfit az országból, akit korábban többször elítéltek, és aki minden ok nélkül megölt két fiatalt a Kiel és Hamburg között közlekedő vonaton?
Az, hogy többszörösen elítélt bűnözők továbbra is Németországban élhetnek, és a német adófizetők tartják el őket, nem a hatóságok kisebb mulasztásainak vagy a túl nagylelkű bíráknak köszönhető. Ez az egész német igazságszolgáltatás kudarca
– állapítja meg a Focus szerkesztője.
Müller-Vogg szerint a Bundestagban sohasem volt és most sincs többsége annak, amit a polgárok magától értetődőnek tartanak, miszerint a híres német vendégszeretetnek is van határa.
Angela Merkel elődje, Gerhard Schröder még 1997-ben, kancellárrá választása előtt úgy fogalmazott:
„Nem szabad többé félnünk a külföldi bűnözők elfogásától. Azokkal szemben, akik visszaélnek a vendégszeretetünkkel, csak egy dolgot tehetünk: hazazavarjuk őket, méghozzá gyorsan.”
Kapcsolódó tartalom
A drogfüggőség és a hajléktalanság kibúvót jelenthet a német törvények alól
A Rheinische Post riportjában rámutat, hogy Sabine Sütterlin-Wack, Schleswig-Holstein tartomány belügyminiszterének a késes támadással kapcsolatban tartott csütörtöki sajtótájékoztatója több kérdést vetett fel.
A lap emlékeztet, hogy a vonaton történt késes támadás reggelén Ibrahim A. jelentkezett a kieli idegenrendészeti hatóság információs pontján, ahol hajléktalanságára hivatkozva szállást kért.
A hamburgi rendőrség szóvivője ugyan közvetlenül az eset után azt állította, hogy korábbi cselekedetei miatt ismerték a férfit, de a tartományi belügyminiszter szerint egy évig nem tudtak semmit a hollétéről.
Ibrahim A. ezután távozott a regisztrációs pontról, majd felszállt a Kielből Hamburgba tartó regionális vonatra, ahol késével egy 17 éves és egy 19 éves diáklányt megölt, öt másik utast pedig súlyosan megsebesített.
🔴Messerattacke mit zwei Toten: Die lange Kriminalakte des Tatverdächtigen Ibrahim A. https://t.co/C67RuZrisr via @welt @investigativ_de @PhilippWoldin
— Alexander Dinger (@AlexanderDinger) January 25, 2023
A Die Welt a 33 éves palesztin férfi hosszú bűnlajstromáról számolt be, ami a baloldali lap szerint arra utal, hogy a vádlott egy „többszörösen visszaeső bűnöző”. Ennél fogva a német törvények szerint már régen ki kellett volna toloncolni az országból.
Ibrahim A. esetében azonban a férfi „betegsége” – drogfüggősége –, illetve hajléktalan mivolta kibúvót jelentett a törvény hatálya alól.
A gyanúsított 2016-ban egy év felfüggesztett börtönt kapott, mert megvert egy férfit Bad Münstereifelben, miközben késsel megvágta az arcát. Emellett csupán két kábítószerrel kapcsolatos szabálysértés és lopásért kiszabott pénzbírság szerepel az észak-rajna-vesztfáliai tartományi rendőrség nyilvántartásban.
Kiemelt kép: Bűnügyi helyszínelők dolgoznak az észak-németországi Brokstedt vasútállomásán, ahol késelés történt egy szerelvényen 2023. január 25-én (Fotó: MTI/EPA/Westkünsten-News/Florian Sprenger)