Aktuális

Külügyminiszter: Kiszabadult a fogságból Katolikus Karitásznak dolgozó, elrabolt orvosnő

Mesés összegért kelt el a pajtában talált Anthony van Dyck-kép

A várakozásoknak megfelelően kereken hárommillió dollárért kelt el árverésen egy Anthony van Dyck (1599-1641) flamand mesternek tulajdonított olajfestmény, amely egy New York állambeli farm pajtájából került elő, és amelyet hajdan 600 dollárért vett meg egy műgyűjtő.

A Szent Jeromosról készült tanulmánykép vásárlóját nem fedte fel az eladást bejelentő Twitter-bejegyzésében a csütörtök esti New York-i árverés lebonyolítója, a Sotheby’s aukciósház.

A 17. századi képre madárpiszokkal borítva egy pajtában bukkantak rá a New York állambeli Kinderhookban még 2002-ben. A mű jelentőségét egy műgyűjtő, Albert B. Roberts ismerte fel, aki 600 dollárért (218 ezer forintért) vásárolta meg.

Az aukciósház szerint a „meglepően jó állapotú” alkotás eredetiségét Susan Barney művészettörténész állapította meg. Az egyméter magas kép a mester élő modellről készült, és máig fennmaradt két ilyen méretű tanulmányának egyike.

Az idős férfit meztelenül ábrázoló képet 1615 és 1618 között festette a művész – I. Károly angol király udvari portréfestője – tanulmányként a Szent Jeromos az angyallal című festményéhez.

A rotterdami Boijmans Van Beuningen Múzeum egy kiállításán már együtt mutatta be a tanulmányt és a kész képet.

A 2021-ben elhunyt Roberts örökösei bocsátották árverésre a ritka olajtanulmányt. A bevétel egy részét az Albert B. Roberts Alapítvány kapja, amely művészeket, alkotókat és jótékony szervezeteket támogat.

A kiemelt képünk illusztráció. (Fotó: Stockphoto)

Ajánljuk még