Legfrissebb

Lövöldözés tört ki a Kansas Cityben rendezett Super Bowl-ünnepen, többen megsérültek

Az eritreai külügyminiszter az Egyesült Államok politikáját okolja a háborúért

Az eritreai külügyminiszter az Egyesült Államok politikáját tette felelőssé az ukrajnai háború kirobbanásáért Szergej Lavrov orosz külügyminiszter eritreai látogatásán – közölték hivatalosan a fővárosban, Aszmarában.

Oszman Szaleh csütörtökön azt mondta, az ukrajnai háború kirobbanásához az Egyesült Államoknak „a hegemóniára és féken tartásra irányuló, hosszú évtizedeken át folytatott nemtörődöm politikája” vezetett. Úgy vélte, Ukrajna egyben ürügye és áldozata is ennek az amerikai politikának.

Eritrea az egyike azon néhány afrikai országnak, amely az Ukrajna ellen tavaly február végén indított orosz inváziót elítélő ENSZ-határozat ellen szavazott.

Az eritreai tájékoztatási miniszter csütörtök este közölte, hogy Szergej Lavrov megbeszélést folytatott Iszajasz Afeverki államfővel is, tanácskozásuk középpontjában az ukrajnai háború dinamikájának megvitatása állt. A tájékoztatás szerint a megbeszélések kiterjedtek a kétoldalú kapcsolatok erősítésére is az energetika, a bányászat, az információs technológia, az oktatás és az egészségügy területén.

Lavrov egyhetes afrikai körútját a Dél-afrikai Köztársaságban kezdte. Pretoriában hétfőn a dél-afrikai külügyminiszter Oroszország barátjának nevezte országát, és azt mondta, a februárban esedékes dél-afrikai-orosz-kínai tengeri hadgyakorlat tovább erősítheti a három ország között fennálló baráti kapcsolatokat. Az afrikai vizit utolsó állomása volt Eritrea.

Lavrov látogatásaival egy időben magas rangú amerikai politikusok szintén feltűntek különböző afrikai országokban, hogy erősítsék az Egyesült Államok kapcsolatait a kontinensen.

Ajánljuk még