Egy palesztin bevándorló késsel rontott rá az utasokra szerdán Németországban, a Kiel és Hamburg között közlekedő regionális vonaton. A fegyveres két embert megölt és hetet megsebesített, hármat súlyosan. A tettest a rendőrök elfogták, német lapértesülések szerint egy 33 éves palesztin férfi a gyanúsított.
Német lapértesülések szerint a rendőrség már ismerte az elkövetőt korábbi erőszakos és szexuális bűncselekmények miatt. A palesztin férfi a közelmúltig egy hamburgi börtönben ült súlyos testi sértésért, hat nappal a késeléses merénylet előtt szabadult a vizsgálati fogságból.
Az indítékáról egyelőre semmit sem közöltek, de a támadás módja több, a közelmúltban elkövetett iszlamista merényletre is emlékeztet.
Kapcsolódó tartalom
Tavaly decemberben Baden-Württemberg tartományban két iskolást késelt meg fényes nappal egy eritreai férfi. Az egyik gyermek, egy 14 éves lány belehalt a sérüléseibe. 13 éves társa súlyosan megsebesült, de túlélte a merényletet.
Tavaly májusban ugyancsak egy vonaton hajtott végre támadást egy iszlamista bevándorló. Az iraki férfi hat embert sebesített meg egy késsel Aachen közelében. Ennek a merényletnek szerencsére nem voltak halálos áldozatai, és senki sem sérült meg komolyabban.
Alig egy évvel korábban a bajorországi Würzburgban gyilkolt meg három embert egy szomáliai férfi, többeket pedig súlyosan megsebesített.
A késes támadó válogatás nélkül rontott rá a járókelőkre az utcán.
A hatóságok munkáját a támadások kapcsán számos súlyos kritika éri. Egy 2021 őszén, a Passau és Hamburg között közlekedő vonaton elkövetett késelés vizsgálatakor a rendőrség sajtótájékozatón közölte, hogy nem találtak szélsőséges háttérre utaló nyomot a támadó esetében.
Néhány hete, a karácsony előtti napokban azonban a bíróság 14 évnyi börtönbüntetésre ítélte a szíriai származású merénylőt, mivel bizonyítottnak látta a támadás dzsihadista hátterét.