Megrázó

Idős nőt tépett szét két kutya

Halálos késes támadások Nyugat-Európában: felvették, ahogy bozótvágó késsel sétált az utcán a férfi

Egy ember meghalt és többen súlyosan megsebesültek, amikor egy férfi megszúrta és fenyegette a hívőket és a papokat két katolikus templomban. A 25 éves marokkói származású férfi egy sekrestyésre is rátámadt, akit megkéselt, és olyan súlyosan összevert, hogy az belehalt a sérüléseibe. A spanyol ügyészség iszlamista jellegű terrorcselekményként vizsgálja az ügyet. Németországban pedig ketten meghaltak, amikor egy palesztin ámokfutó késelt meg több utast is egy vonaton.

Az El País című spanyol lap közzétett egy szemtanú által rögzített videót, amelyen egy férfi machetével, vagyis egy bozótvágó késsel a kezében sétál az utcán – számolt be róla az M1 Híradója.

A rendőrség információi szerint a 25 éves marokkói származású férfi este fél hat körül ment be a Szent Izidor-kápolnába, ahol vitába keveredett a keresztény hívőkkel, és arra szólította fel őket, hogy kövessék az iszlám vallást. Ezután elhagyta a helyszínt, de alig egy óra múlva visszatért, és a bozótvágó késsel rátámadt egy plébánosra. A lelkész súlyos sérüléseket szenvedett.

Az első késelés után a támadó átsétált a La Palma-templomhoz, pár száz méterrel arrébb. Beszámolók szerint itt vallási képeket, feszületeket és gyertyákat vágott a földhöz, és felmászott a templom oltárára is. Amikor a templom lelkésze megkérte, hogy menjen ki, a támadó két nőt kezdett el fenyegetni. Ekkor a sekrestyés is felszólította, hogy menjen ki a templomból, a támadó üldözni kezdte, kizavarta a templomból. A közeli téren megkéselte és agyonverte. A sekrestyés belehalt a sebesüléseibe.

A rendőrség szerint a támadó a közelben próbált elrejtőzni, de sikerült elfogni.

A spanyol ügyészség iszlamista jellegű terrorcselekményként vizsgálja az ügyet,

annak ellenére, hogy a spanyol belügyminisztérium egyelőre nem minősítette dzsihadista támadásnak a férfi ámokfutását.

Algeciras városa gyásznapot rendelt el David Valencia sekrestyés halála miatt.

„Nagyon kedves ember volt, akit nagyon szerettünk itt Algecirasban. Nagyon szomorú, ami történt, és nagyon sokkoló” – mondta egy helyi férfi.

A spanyol miniszterelnök, Pedro Sánchez a Twitteren fejezte ki részvétét az ügyben és közölte: minden támogatást megadnak a nyomozáshoz. „Szeretném kifejezni legőszintébb részvétemet az algecirasi szörnyű támadásban meghalt sekrestyés hozzátartozóinak. Mielőbbi gyógyulást kívánok a sérülteknek.”

Németországban szintén késelés történt

Az észak-németországi Brokstedtben szerdán szintén késes támadás történt egy Kiel és Hamburg között közlekedő vonaton. A dán határon fekvő Schleswig-Holstein tartomány belügyminisztériuma közölte, hogy a gyanúsítottat az állomáson letartóztatták. Annyit közöltek, hogy a gyanúsított egy 30 és 35 év közötti palesztin férfi.

„Két áldozatot gyászolunk, és nyolcan sérültek meg, köztük hárman súlyosan. Őket kórházban ápolják. Az egyik sérült a feltételezett gyanúsított, akit letartóztattak” – mondta Sabine Sütterlin-Waack, Schleswig-Holstein tartomány belügyminisztere.

A beszámolók szerint a vonaton az utasok akadályozták meg, hogy az elkövető többekkel is végezzen.

Kapcsolódó tartalom

Kiemelt kép: M1 Híradó

Ajánljuk még