Baleset

Szalagkorlátnak ütközött egy autó, majd több kocsi egymásba rohant az autópályán, korlátozzák a forgalmat

Brüsszel korrupció elleni harca önmagára nem vonatkozik

„Noha az Európai Unió zászlajára tűzi a korrupció elleni harcot, az inkább másokra és nem a parlamentre vonatkozik” – írja a Politico.

„Leszámolás? Az nem létezik” – idézi a Politico hírportál – a hazánkat gyakran támadó – Gwendoline Delbos-Corfield francia zöldpárti képviselőt, aki támogatja azt a javaslatot, hogy az Európai Parlamentben a visszaéléseket feltáró személyeket törvénnyel védjék a feletteseik befolyásától. „Ahelyett, hogy reagálnának az unió számára káros elemekre és személyekre, félrenéznek, és nem beszélnek róla” – fogalmazott képviselőtársairól.

Az Európai Parlament több jelenlegi és korábbi képviselője és az uniós bürokráciában dolgozók ellen indított nyomozást az illetékes belga hatóság korrupció gyanúja miatt – írja a Magyar Nemzet a Politico cikke alapján.

„Bort isznak, de vizet prédikálnak. Szakértői annak, hogy másokra mutogassanak, és szabályokhoz kössék őket, de magukkal szemben már nem ilyen kemények.”

Kapcsolódó tartalom

„Noha az Európai Unió zászlajára tűzi a korrupció elleni harcot, az inkább másokra és nem a parlamentre vonatkozik” – írja a Politico. Egy uniós törvényhozóra hivatkozva – teszi hozzá a lap – az EU-ban „mindennapi a kicsinyes korrupció”.

A mostani botrány is csak egy szűkebb kört érint, ám az nem fenyegeti, hogy hamarosan minden visszaálljon a megszokott kerékvágásba.

Kapcsolódó tartalom

A képviselőknek ugyan van lehetőségük „megakasztani a fogaskereket”, sőt már egy 14 pontból álló javaslatot is megfogalmazott Roberta Metsola, az EP-elnöke, amely többek között megtiltaná az extörvényhozóknak, hogy közvetlen azután kezdjenek lobbitevékenységbe, hogy hátrahagyták parlamenti tisztségüket.

„Az uniós veteránoknak mindez már ismerős, hiszen már volt ilyen javaslat, szavaztak is róla, de megfúrták, mondván: az alááshatná a szavazók akaratát, emellett pedig a parlamenti képviselők szabadsága szent és sérthetetlen” – emlékeztet a lap.

A Politico szerint azonban Metsola most eltökéltnek látszik a reformokat illetően, ám azokkal sok ellenséget gyűjthet magának, még a pártján (Európai Néppárt) belül is. A politikai lap azonban maga is bizonytalan, hogy valóban lesz-e érdemi változás az EP-ben, és nem csak „kidobálják a rohadt almákat” a soraik közül.

Kapcsolódó tartalom

A kiemelt képen Gwendoline Delbos-Corfield francia zöldpárti EP-képviselő látható (Fotó: MTI/AP)

Ajánljuk még