Aktuális

Megúszta a börtönt a műtétekért hálapénzt követelő román főorvos

„Úgy nézünk most ki, mint az Ocean’s Elevenben!” – mikulásos borítékban adták át a brüsszeli kenőpénzt

A brüsszeli korrupciós botrány fő gyanúsítottja, Antonio Panzeri már 2022 nyarán a belga titkosszolgálatok célkeresztjébe került – derül ki a Financial Times egy korábbi cikkéből. A lap úgy tudja, a hatóságok júliusban teljesen bekamerázták az egykori európai parlamenti képviselő brüsszeli otthonát, miután abban hétszázezer euró készpénzt találtak.

 

A felvételeken többek között az is látszik, hogy a baloldali politikus egy mikulásos borítékban ad át ötvenezer eurót (húszmillió forintot) az olasz Luca Visentininek, aki a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség élére újraválasztására pályázott.

Kapcsolódó tartalom

„Úgy nézünk most ki, mint az Ocean’s Elevenben!” – tréfálkozott sajtóértesülések szerint Panzeri az amerikai filmre célozva, amelyben egy csapat kirabolja egy kaszinóhotel széfjét.

Luca Visentinit a belga rendőrség szintén őrizetbe vette, de később szabadon engedték. Nem is tagadta, hogy átvette az összeget, de állítja, az csak „adomány” volt, senki nem kért tőle semmit, nem kötötték semmilyen feltételhez az összeget.

Szerinte szabályzatuknak megfelelően a pénzt át is adta a szakszervezetnek – hogy ez valóban így történt-e, még nem bizonyított. Azzal védekezett, hogy ha valóban megvesztegették volna, akkor Katar érdekében szólalt volna fel, de ő ehelyett még bírálta is az ország reformjait. Arra viszont nem adott magyarázatot, hogy akkor egy emberi jogokkal foglalkozó civil szervezet képviselője vajon mégis miért támogatta az ő újraválasztását?

Az olasz férfi mindenesetre szabadlábon védekezhet, de a hatóságok arra kérték, jelentse be, ha elhagyná az Európai Unió területét, a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetségben pedig felfüggesztették tagságát – számolt be cikkében a Magyar Nemzet.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még