Aktuális

Megsérült a NASA minihelikoptere, nem repülhet többet a Marson

Tűzfalcsoport: Rendőri túlkapások, brutalitás – ezzel hergelnek Sorosék a rendőrség ellen

Soros és szervezetei inkább a bűnözők partján? – teszi fel a kérdést a Tűzfalcsoport legújabb bejegyzésében.

 

2020-ban az USA-t lángba borító, emberéleteket követelő és dollármilliárdnyi károkat okozó tüntetéssorozat élére a Soros György által – más, ugyancsak rendőrségellenes szervezetek mellett – támogatott, szélsőséges anarchista Black Lives Matter globális hálózat állt, amely a „defund the police” jelszavát, azaz a rendőrség anyagi forrásainak megvonását tűzte zászlajára. Ahogy a napokban Joe Rogan neves amerikai kommentátor fogalmazott, Soros célja, hogy „a városok szétessenek, a bűnözés pedig virágozzon”.

Kapcsolódó tartalom

Sőt nemrégiben a Fox News arról számolt be, hogy Soros György több tízmillió forinttal támogatja a rendőrség leépítését.

A Nyílt Társadalom Alapítványok által finanszírozott NGO-k rendőrséggel szembeni hergelésénél két visszatérő elem is megfigyelhető:

  1. Egyrészt egymás után adják ki tájékoztató anyagaikat, hogy mi a teendő, ha valaki rendőri erőszak vagy túlkapás áldozata lesz. Alapesetben ezzel nem is lenne gond, hiszen az állampolgárok jogi ismereteinek szélesítése támogatandó cél. A probléma az útmutatók sorozatos, egymással párhuzamosan folytatott kiadási gyakorlatában gyökerezik, illetve a megtévesztő, általános gyakorlat képzetét keltő felkészítésben rejlik, mely jelenség már az eredeti céllal ellentétes hatás kiváltására alkalmas, és a jogtudatosság építése helyett, sokkal inkább a rendőrség megítélését, a rendvédelmi szervekkel szemben fennálló közbizalmat rombolja.
  2. Másrészt – a magyarországi jogvédők esetében különösen – általános gyakorlattá vált, hogy a rendőrséggel szembeni kritikák rendre a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságának ítéleteivel kerülnek alátámasztásra. Ennek kapcsán ugyanakkor érdemes felidézni a European Centre for Law and Justice korábbi, NGO-k és az EJEB bírái címet viselő jelentését, amely feltárta, hogy 2009 óta a testületben székelő száz bíró közül huszonkét ítész közvetlen kapcsolatban állt Soros György szervezeteivel.

Kapcsolódó tartalom

Magyarországon továbbra is sokan választják a rendőri hivatást. Szolgálatukért cserébe megfelelő arányú elismerésben és társadalmi megbecsülésben kell részesülniük. Előbbi kapcsán a kormány eközben tavaly több mint 140 milliárd forintot költött bérrendezésre és fegyverpénzre, idén azonban a gazdasági helyzet nem teszi lehetővé az újabb emelést, ugyanakkor újabb emelésre – a kormány döntése alapján – 2024. január 1-jén számíthatnak egyes rendvédelmi dolgozók.

Ugyanakkor hazánk nemzetközi tekintélyének megőrzése, a közélet zavartalansága, továbbá az állampolgárok biztonságigénye megköveteli, hogy a rendőrség a bűnözés elleni küzdelem hatékony, ütőképes tényezője legyen. Hiszen a rendőri szervek alapvető feladata a bűncselekmények megakadályozása és felderítése, valamint a közbiztonság, a közrend és az államhatár rendjének védelme. Határozott és eredményes fellépéséhez – a stabil jogi alapok és törvényes mozgástér mellett – elengedhetetlen az irányába fennálló társadalmi megbecsülés és közbizalom megléte.

Hangulatkeltés vagy jobbító szándékú kritika?

Ennek ellenére a Magyarországon tevékenykedő, Soros György által finanszírozott álcivil (jogvédő) szervezetek körében általános gyakorlattá vált a hivatalos szervekkel szembeni hangulatkeltés, tekintélyük és megítélésük csorbítása.

A Magyar Helsinki Bizottság, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és az Amnesty International (AI) sokak véleménye szerint visszatérően igyekszik különböző hiteltelenítő akciókkal erodálni a rendőrség irányába fennálló közbizalmat, mely cselekedete nem csupán morális értelemben kérdőjelezhető meg, hanem a hivatalos szervek kiemelt közfeladatai következtében – a személy- és vagyonbiztonság szavatolása kapcsán – a magyar állampolgárokra, sőt magukra a rendőrökre nézve is rendkívül veszélyes.

Kapcsolódó tartalom

A Soros György által hatalmas összegekkel támogatott Magyar Helsinki Bizottság az egyik legaktívabb szereplője a rendőrséggel szembeni hergeléseknek.

A szervezet egy korábbi videófilmjében azt állította, hogy Magyarországon a tömeges rendőri erőszak a mindennapok részévé vált, amelyet 2016 óta a „külföldről ide érkezők” (illegális bevándorlók) is tömegével megtapasztalhattak, hiszen a magyar rendőrök „több éve folyamatosan vernek olyan gyerekeket, nőket, védelemre szoruló menekülőket”, akik jogellenesen lépik át a déli határzárat.

Kapcsolódó tartalom

Sőt, a videóban megismételték azon korábbi, a Soros György alapította Open Society Foundations által finanszírozott és a Magyar Helsinki Bizottság által koordinált, A hivatalos személyek által elkövetett bántalmazások nyomozása Európában – Hét országban végzett kutatás alapján készült összehasonlító elemzés című tanulmányban megfogalmazott kritikát is, miszerint a rendőri erőszakkal és túlkapásokkal kapcsolatos ügyekben az arra illetékesek nem végzik eredményesen a munkájukat. Ez utóbbi bírálat miatt az NGO ajánlásokat is megfogalmazott a magyar államnak, annak érdekében, hogy megszűnjön az a „sok évtizedes probléma”, hogy „a rendőrök által elkövetett bántalmazások jelentős részben büntetlenül maradnak”.

De a külföldről finanszírozott álcivil szervezet Soros György hazai portálján, a 444 nevű baloldali propagandaoldalon nemzetközi példákon keresztül rendszeresen kritika tárgyává teszi a rendőrség tevékenységét és a fegyverhasználat kérdését.

Az ugyancsak az amerikai tőzsdespekuláns által támogatott Társaság a Szabadságjogokért elnevezésű „civil” „jogvédő” szervezet is jó néhány esetben az élen jár, ha a rendőrséggel szembeni hangulatkeltésről van szó.

A TASZ a hivatalos oldalán úgy fogalmaz, hogy „tesz azért, hogy (…) a rendőrség mindig betartsa a vonatkozó jogszabályokat”, amely kinyilatkoztatás már önmagában a rendőri túlkapások meglétét feltételezi.

Az Amnesty International (AI) is „tisztességgel” megdolgozik a filantróp támogatásaként kapott dollármilliókért, amikor aktívan veszi ki a részét a magyar rendőrséggel szembeni uszításban.

A Soros-NGO egy korábbi, kínzások elleni nemzetközi kampány részeként olyan – valótlan – hirdetést tett közzé, amelyen egy hároméves, kivert fogú kisfiú fotója alatt a következő szöveg volt látható: „Magyarországon a rendőrök rendszeresen kínozzák a gyerekeket”.

A Magyar Helsinki Bizottsághoz hasonlóan, az Amnesty is bírálta az illegális bevándorlás megakadályozásával összefüggő feladatai kapcsán a magyar rendvédelmi szerveket, azt állítva egy korábbi jelentésében, hogy azok visszatérően alkalmaznak indokolatlan erőszakot a bevándorlókkal szemben.

Amerikai mintára, magyarországi zavarkeltés

Az Egyesült Államokban mára jól látható ugyanis, hogy milyen következményekkel járhat együtt, ha tudatosan leépítik az olyan létfontosságú állami rendvédelmi szervvel szembeni közbizalmat, mint amilyen a rendőrség. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy öncélú hergelések helyett, elismerésünket és megbecsülésünket fejezzük ki minden olyan honfitársunknak, akik a rendőri hivatásnak szenteli életét. És nincs az a vagyoni és hatalmi érdek, ami ezt felülírhatná. Nem véletlen, hogy a társadalom ebben a kérdésben is minimum két részre oszlott: a rendőrségi költségvetést csökkenteni akarókra (Defund the Police, jellemzően a demokraták tartoztak ide) és a rendőrséget támogatókra (Back the Blue, a legtöbb republikánus kiállt mellettük).

A rendőrség alapvető feladata a bűncselekmények megakadályozása és felderítése, valamint a közbiztonság és a közrend védelme. Határozott és eredményes fellépéséhez – a stabil jogi alapok és törvényes mozgástér mellett – elengedhetetlen az irányába fennálló társadalmi megbecsülés és közbizalom megléte.

Ennek ellenére a Magyarországon tevékenykedő, Soros György által finanszírozott álcivil szervezetek körében általános gyakorlattá vált a hivatalos szervekkel szembeni hangulatkeltés, tekintélyük és megítélésük csorbítása. E tevékenységük hasonlóságot mutat az Egyesült Államokban jó ideje megfigyelhető jelenséggel, amely már a bűnüldöző szervek hatékony munkájának ellehetetlenítéséhez vezet.

Mindez nem csupán morális értelemben kérdőjelezhető meg, hanem a hivatalos szervek kiemelt közfeladatai következtében – a személy- és vagyonbiztonság szavatolása kapcsán – a magyar állampolgárokra nézve is rendkívül veszélyes. Ugyanis az egyesült államokbeli, ártatlan emberéleteket követelő tapasztalatok is megmutatták, hogy milyen következményekkel járhat együtt, ha tudatosan leépítik az olyan létfontosságú rendvédelmi szervvel szembeni közbizalmat, mint amilyen a rendőrség. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy öncélú hangulatkeltések helyett, elismerésünket és megbecsülésünket fejezzük ki minden olyan honfitársunknak, aki a rendőri hivatásnak szenteli életét.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még