Aktuális

Lelőtték az Aldi pénztárosát, a vásárlók csapdába estek, miután az eladók lezárták a kijáratot

Törökország nem támogatja többé Svédország NATO-csatlakozását

A Korán-égetés volt az utolsó csepp a pohárban, Törökország mostantól nem támogatja Svédország NATO-csatlakozását – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök. A hétvégén ugyanis egy szélsőjobboldali politikus a stockholmi török követség előtt felgyújtotta az iszlám szentírás egy példányát. Az esetet követően ezrek vonultak utcára szerte a Közel-Keleten és Svédország bojkottjára szólították fel a muszlim világot.

 

A svéd nemzeti lobogót égették el tüntetők hétfőn Jordánia fővárosában. A demonstrációt az egyik parlamenti párt, az Iszlamista Akciófront szervezte. Főtitkára azt mondta: aki a Koránt sérti, az iszlám minden hívét maga ellen hívja.

Csaknem a rendőrökkel is összecsaptak a tüntetők a svéd konzulátus előtt az iraki fővárosban. A tüntetők a külképviselet felszámolását követelték.

Kapcsolódó tartalom

Ezrek vonultak utcára a polgárháború sújtotta Jemen fővárosában is. Nyugat- és Izrael-ellenes jelszavakat skandáltak, s óriási, a Koránt ábrázoló plakátokat hordoztak, legtöbbjük kezében ott volt maga a muszlim szentírás is. Svédország bojkottjára szólították fel a muzulmán világot.

A tüntetést szervező húszi lázadók információs minisztere arról beszélt: háború dúl a muszlimok és ellenségeik között.

Ez a nagy tömeg a muszlimok és az iszlám ellenségei közötti harc része. Próbálják megbecsteleníteni a muszlim szentségeket, de mi ellen fogunk állni az összes globális támadásnak és megvédjük a Szent Koránt” – mondta Szink Dajfullah Al-Sami, a húszi lázadók információs minisztere.

Elégette a Korán egy példányát a dán–svéd kettős állampolgárságú Rasmus Paludan, a szélsőjobboldali Kemény Vonal nevű párt elnöke a stockholmi török nagykövetség előtt szombaton.

A demonstráció a svéd kormány tudtával és engedélyével zajlott, ám a kormány jelezte: nem azonosul a tüntetéssel. A szélsőjobboldali politikus – elmondása szerint – az ellen tiltakozott, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök megpróbálja korlátozni a véleménynyilvánítás szabadságát Svédországban.

Ankara ugyanis szigorú feltételekhez szabta Svédország NATO-csatlakozását: újságírók és vélelmezett terroristák kiadatását kéri Stockholmtól.

Kapcsolódó tartalom

„A Korán-égetés volt az utolsó csepp a pohárban, Törökország többé nem támogatja Svédország NATO-csatlakozását”

üzente Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfői sajtótájékoztatóján. „Egyértelmű, hogy azok, akik ilyen istenkáromlást engedélyeznek, nem számíthatnak arra többé, hogy támogassuk NATO-tagságukat” – jelentette ki a török elnök.

Szörnyű és nagyon sértő dolog volt a Korán-égetés – ismerte el az amerikai külügyminisztérium szóvivője. Ned Price kijelentette: az amerikai és a svéd kormány is elítéli a felekezetek elleni izgatást, Svédország azonban egy fejlett demokrácia, ahol a véleménynyilvánítás szabadsága sok minden mást felülír. Hozzátette: Svédország készen áll a NATO-csatlakozásra, s Amerika támogatását élvezi.

Kapcsolódó tartalom

Kiemelt kép: Tüntetők az isztambuli svéd konzulátus épülete előtt, 2023. január 22-én (Fotó: MTI/EPA/Sedat Suna)

Ajánljuk még