Aktuális

Lelőtték az Aldi pénztárosát, a vásárlók csapdába estek, miután az eladók lezárták a kijáratot

Tizenkét ország ajánlott fel német tankokat Ukrajnának – Németország még nem

| Szerző: hirado.hu
Eddig tizenkét ország csatlakozott ahhoz a brit-lengyel kezdeményezéshez, melynek keretében 100 darab Leopard 2 típusú, német fejlesztésű harckocsit szállítanak Ukrajnának. Mindehhez azonban a német kormány beleegyezésére lenne szükség – nyilatkozta egy magas rangú ukrán tisztviselő az ABC News amerikai hírcsatornának.

A forrás szerint ezek a megállapodások a múlt pénteken Németországban, a ramsteini amerikai légibázison tartott „harckocsicsúcson” születtek, amikor a nyugati szövetségesek és a NATO vezetője megvitatták az Ukrajnának nyújtott katonai támogatást.

Lengyelország és Finnország az elsők között jelezte, hogy hajlandó több tucatnyi Leopard 2 harckocsit eljuttatni Kijevbe. Az ABC által idézett ukrán tisztviselő elmondta, hogy Spanyolország, Hollandia és Dánia is jelezte hajlandóságát néhány német harckocsi átadására.

A továbblépés feltétele azonban az lenne, hogy a berlini Bundestag, illetve Olaf Scholz kancellár is áldását adja az ügyletre.

Kapcsolódó tartalom

A Leopard 2 harckocsikat a Rheinmetall német hadiipari vállalat gyártja, így Berlin jóváhagyása szükséges, amennyiben egy harmadik félnek – jelen esetben Ukrajnának – szállítanák azokat.

A közelmúltban egyértelműen kiderült, hogy a Biden-adminisztráció és számos európai ország a háború eszkalálódása előtt szeretné minél jobban felfegyverezni Ukrajnát – mutat rá az ABC News cikke.

Nem ez az első eset, hogy harckocsik szállításával, vagy annak ígéretével egy nyugati ország „beszáll a háborúba”. Nagy-Britannia a hónap elején ara tett ígéretet, hogy 14 darab Challenger 2 típusú harckocsit szállít Kijevbe. Az ABC szerint London ezzel lépéselőnybe szeretne kerülni a régi riválisával, Németországgal szemben, miközben nyomást is gyakorolna Berlinre.

Az új típusú harckocsik beszerzése azért is égetően fontos Kijev számára, mert lassan kifogynak az ukrán hadseregnél rendszeresített, szovjet gyártmányú harckocsikhoz használt lőszerekből, pótolni pedig nagyon nehezen tudják azokat.

Kapcsolódó tartalom

Az ABC-nek nyilatkozó ukrán tisztviselő ugyanakkor emlékeztetett: nem biztos, hogy a legmegfelelőbb az időpont a „kéréshez”, ugyanis ez nyomásgyakorlásként hathat az új német védelmi miniszterre, a nemrég kinevezett Boris Pistoriusra.

A kiemelt képen: Újonnan érkezett Leopard 2A4 harckocsik lőgyakorlaton a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár szomódi lőterén, 2020. december 3-án. (Fotó: MTI/Krizsán Csaba)

Ajánljuk még