Aktuális

Családja és barátai kísérik ma utolsó útjára Baumann Péter főhadnagyot

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Soros György felszólította a NATO-t, hogy használja ágyútölteléknek a kelet-európaiakat

| Szerző: hirado.hu
Miközben Ukrajnában dúl a háború, melynek kezdete óta az ukrán hadsereg legalább százezer katonát vesztett, egy hasonló konfliktus közeledtét és annak fordulatait egy ember – Soros György – már a kilencvenes évek elején előre látta. A milliárdos szerint a kelet-európai emberek, mint erőforrás, a „hullazsákok kockázatát” csökkentik.

A kétes megítélésű üzletember – akit gyakran humanistaként ábrázolnak – 1993-ban írt cikkében, amely az Egy új világrend felé: A NATO jövője címet kapta, egy szélsőséges geopolitikai stratégiát vázolt fel.

Soros György az írásban azt fejtegette, hogy a kelet-európai embereket hogyan lehetne „erőforrásként” felhasználni az elkövetkező konfliktusokban annak érdekében, hogy csökkentsék a nyugati országokban a halálos áldozatok számát.

A tőzsdespekuláns milliárdos szerint azonban ezt a lépést a Nyugat politikailag nem tolerálná, ellentétben Európa keleti részével – számolt be a ReMix News hírportál.

A kelet-európai emberek a „hullazsákok kockázatátcsökkentik

Az Amerikai Egyesült Államok nem lenne hivatott arra, hogy a világ rendfenntartójaként lépjen fel. Ha cselekednie kell, akkor azt másokkal együtt teszi” – fogalmazott cikkében a milliárdos, aki elképzelését a következőképp folytatta:

„mellesleg a kelet-európai emberek, mint erőforrás és a NATO technikai képességeinek kombinációja, nagymértékben növelnék a partnerség katonai potenciálját, mert csökkentenék a NATO-országok számára a hullazsákok kockázatát, ami a legfőbb korlátja a cselekvési hajlandóságuknak. Ez egy életképes alternatíva a fenyegető világzavarral szemben”

– fogalmazott esszéjében Soros.

Úgy tűnik, hogy éppen ennek az eseménysornak lehetünk tanúi most Ukrajnában, amelyet Soros György 1993-ban felvázolt. A NATO-országok segítségével felfegyverzett ukrán katonák aktív harcokat folytatnak Oroszországgal. A nagy hatalmú nyugati országok ugyanis rendelkeznek a háborúhoz szükséges eszközökkel, Ukrajna pedig ehhez mérten szolgáltat erőforrásokat, ami elsősorban emberi életeket jelent.

A hírportál kiemelte, Soros jóslata beigazolódni látszik, ugyanis az ukrán társadalom látszólag tolerálja a jelenlegi konfliktusban eleső halálos áldozatok magas arányát, míg az amerikai közvélemény többek között erősen ellenezte a vietnami háborút, amelyben megközelítőleg 58 220 ember vesztette életét tíz év leforgása alatt.

Kapcsolódó tartalom

Ugyanebben a cikkben a milliárdos az „új világrend” kifejezést is használja, amely az ő elképzelése szerint egy globalista és központosított rendszer, más szóval egy olyan berendezkedés, amelyre az őt bírálók, például Orbán Viktor miniszterelnök, már több mint egy évtizede figyelmeztetnek.

Ezért a cselekvés egyetlen alapja a kollektív biztonság, a probléma pedig itt van. A szovjet birodalom összeomlása egy rendkívül súlyos kollektív biztonsági problémát teremtett. Új világrend nélkül rendetlenség lesz, ennyi világos. De ki lesz a világ rendfenntartója? Ez az a kérdés, amelyre választ kell adni

– hangsúlyozta Soros György, aki számos további javaslatot is tett. Felvetette például Japán NATO-csatlakozásának szükségességét, amellyel egy új világrend kiépítését vetítette előre.

Kapcsolódó tartalom

Kiemelt kép: Soros György (Fotó: MTI/EPA/Lauent Gillieron)

Ajánljuk még