Aktuális

Megúszta a börtönt a műtétekért hálapénzt követelő román főorvos

Saját diákjait fenyegeti egy indiai egyetem

India egyik rangos egyeteme szigorú intézkedéseket helyezett kilátásba kedden arra az esetre, ha az intézmény diákszövetsége levetíti a Narendra Modi miniszterelnökről szóló, az indiai kormány által betiltott BBC-dokumentumfilmet.

Az Újdelhiben található Dzsavaharlál Nehru Egyetem vezetése szerint a betiltott film levetítésével megzavarnák az intézmény békéjét és harmóniáját. Az indiai kormány a szükségállapotra vonatkozó törvényekre hivatkozva tiltotta meg a BBC dokumentumfilmjének bemutatását, amely Modi szerepét vizsgálja a nyugat-indiai Gudzsarát államban 2002-ben kitört zavargásokban.

Modi a zavargások idején Gudzsarát állam kormányzója volt. A zavargásokban több mint kétezer ember vesztette életét, legtöbben közülük a muszlim kisebbség tagjai voltak. Modit azzal vádolták, hogy nem tett eleget a muszlimok védelmében.

Az ellene felhozott vádakat tagadta, az indiai legfelsőbb bíróság pedig 2013-ban kimondta, hogy nem volt elegendő bizonyíték felelősségre vonásához.

Az egyetem diákszövetsége a Twitteren arra kérte a diákokat, hogy vegyenek részt a vetítésen. Ajse Gos, a diákszövetség elnöke ironikusan megjegyezte, hogy a dokumentumfilmet a világ legnagyobb „demokráciájának” „választott kormánya” tiltotta be.

A helyi rendőrség megfigyelés alatt tartja az egyetem környékét egy újdelhi rendőr szerint, aki a Reuters hírügynökségnek nyilatkozott, a főváros rendőrsége azonban nem kívánt hivatalosan nyilatkozni. Az indiai kormány által betiltott dokumentumfilm vetítését tervezi több egyetem is Kerala államban.

A két epizódból álló dokumentumfilm első részét múlt hét kedden sugározták az Egyesült Királyságban.

Indiában megtiltották a bemutatását, de részletei a helyi közösségi médiában már elérhetők. A dokumentumfilm heves reakciót váltott ki a Modi-kormány részéről, amely a dokumentumfilmet „lejárató propagandának” minősítette.

A BBC közleményében tudatta, hogy a dokumentumfilmet alapos kutatás előzte meg, és a legszigorúbb szerkesztési normáknak megfelelően készítették el.

Ajánljuk még