Aktuális

Megúszta a börtönt a műtétekért hálapénzt követelő román főorvos

Megkezdődött a latin-amerikai és karibi államok csúcstalálkozója

Állam- és kormányfők, közöttük az országát a szervezetbe visszaléptető Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök részvételével kezdődött meg kedden Buenos Airesben a Latin-amerikai és Karibi Államok Közösségének (CELAC) 7. csúcstalálkozója.

Nem engedhetjük meg, hogy a csökönyös és karizmatikus ultrajobboldal veszélyeztesse népeink intézményeit” – mondta megnyitó beszédében a balközép Alberto Fernández argentin államfő, a CELAC soros elnöke a január 8-i brazíliavárosi zavargásokra, valamint a Cristina Kirchner argentin alelnök elleni szeptemberi merényletre utalva.

Az intézmények megerősítése mellett az argentin elnök a regionális integráció megvalósítását is szorgalmazta. A 2010-ben – mások között Lula – kezdeményezésére létrejött CELAC a párbeszéd és az együttműködés fóruma, azonban nem kötelező érvényű döntéseket elfogadó regionális integrációs szervezet.

2020-ban Jair Bolsonaro korábbi brazil elnök kiléptette országát a CELAC-ból,

bírálva az olyan antidemokratikus országokkal szembeni engedékenységet, mint Kuba, Venezuela és Nicaragua.

Miguel Díaz-Canel kubai elnök részt vett a találkozón, Nicolás Maduro venezuelai elnök előző nap jelentette be, hogy az „ellene tervezett agresszió terve” miatt mégsem utazik el a 33 tagországot tömörítő regionális szervezet csúcsértekezletére, Daniel Ortega nicaraguai államfőt pedig Denis Moncada külügyminiszter képviselte.

Szintén távolmaradt Andrés Manuel López Obrador baloldali mexikói elnök, a legutóbbi, 2021. évi csúcs házigazdája, valamint Dina Boluarte perui elnök, aki az andoki országban dúló válság miatt nem utazott Buenos Airesbe. A tanácskozás napirendjén szerepel a perui helyzet: az országban a december 8-i államcsínykísérlet óta több mint hatvanan haltak meg a különböző tüntetéseken, is szerepelt.

Az egy éve hivatalba lépett Gabriel Boric chilei elnök a csúcstalálkozón mondott beszédében sürgette a Nicaraguában továbbra is méltatlan körülmények között fogva tartott ellenzékiek szabadlábra helyezését és hangsúlyozta:

Perunak irányváltásra van szüksége, szemben a múlt hónapban tapasztalt elfogadhatatlan erőszakkal.

Maduro Twitter-üzenetében kedden leszögezte: semmilyen fenyegetés sem állíthatja meg a Latin-Amerikában és a karibi térségben megindult, „népeink végleges uniójának kiépítését célzó hullámot”.

Lula visszatérése lendületet adhat egyes témaköröknek, így az Európai Unió és a Brazíliát, Argentínát, Uruguayt és Paraguayt tömörítő Mercosur közötti szabadkereskedelmi megállapodásnak, amelyet 2019-re öntöttek végleges formába, de azóta sem ratifikáltak. „Újjáépítjük a Mercosurt” – mondta Lula hétfőn, utalva a Kínával kötendő szabadkereskedelmi megállapodás miatt 2022-ben szétesett vámunióra.

Ajánljuk még