Baleset

Baleset miatt lezárták az autópályát Budapest felé, a torlódás majdnem három kilométeres

Össztűz zúdul a németekre, amiért még nem engedélyezték a tankszállítást Ukrajnába

Egész Európából bírálatok özöne zúdul Németországra, amiért nem küldtek még az általuk gyártott, és az egyik legjobbnak tartott tankból Ukrajnának. Az orosz vezetés arra figyelmeztet, hogy a nyugati fegyverszállítmányok végül az ukrán nép szenvedését fogják fokozni. A magyar külügyminiszter szerint a fegyverszállítás ellentétes a mielőbbi békével, és így a magyar érdekekkel.

 

A német gyártmányú Leopard 2 harckocsik okoznak fejfájást már hetek óta a NATO szövetségeseinek: ezeket ugyanis kifejezetten az orosz T–90 tank versenytársának tervezték. Az orosz hadsereg jelenleg is az utóbbit használja az Ukrajna elleni háborúban.

A német harckocsi attól különleges, hogy rendkívül precíz és biztonságos, masszív, akár négy méter mély vízen is át tud haladni, és könnyen szerelhető. Míg elődjénél egy motorcsere például órákat vett igénybe, a Leopardnál ez 20 perc, ami meghibásodás esetén a fronton nagy segítséget jelent.

Nem véletlen, hogy több európai ország is ilyen tankot szerzett be saját hadseregének. Ki többet, ki kevesebbet vásárolt belőle: Lengyelország 14-et, míg Svédország 208-at.

Pénteken a németországi Ramsteinben, az amerikai légibázison megtartott találkozón a nyugati államok jelentős fegyvermennyiséget ajánlottak fel Ukrajnának.

Kapcsolódó tartalom

A legfontosabb kérdésben azonban mégsem született megállapodás, vagyis, hogy Berlin engedélyezi-e azoknak a tankoknak a továbbítását Ukrajnának, amelyeket tőlük vásároltak az európai országok. A világ legkorszerűbb és legerősebb tankjára hatalmas szüksége lenne Kijevnek, sokan ettől várnak döntő fordulatot a harcokban. Ukrajna szerint a győzelmükhöz 300 ilyen tankra lenne szükségük, ezekből ugyanis van bőven Európában, nem kellene sokat várni ahhoz, hogy eljussanak hozzájuk.

Az elsők között Lengyelország adná oda a harckocsikat, és ezt már többször hangoztatta.

Berlin egyelőre vonakodik zöld utat adni a kérésnek, bár a külügyminiszterük vasárnap egy tv-műsorban azt mondta, ha a lengyel kormány engedélyt kérne Berlintől, a német vezetés ezt nem gátolná meg. Hozzátette azt is, hogy ilyen hivatalos kérés egyelőre nem érkezett.

„Kérünk majd egy ilyen hozzájárulást, de ez most másodlagos dolog. Még akkor is, ha végül nem kapjuk meg ezt az engedélyt, egy kis koalíció részeként átadjuk a tankjainkat másokkal együtt Ukrajnának” – fogadkozott a napokban a lengyel kormányfő.

Kapcsolódó tartalom

Magyarország viszont óvatos ebben a kérdésben.

„A mi álláspontunk egyértelmű: béke kell minél előbb” – mondta Brüsszelben Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter a brüsszeli külügyminiszteri találkozón azt mondta: mi, magyarok, Ukrajna közvetlen szomszédjaként a saját bőrünkön tapasztaljuk a háború azonnali és súlyos hatásait, ezért is alapvetően a béketeremtésre koncentrálunk.

„Ellentétes az érdekeinkkel minden olyan döntés, ami a háború meghosszabbításához vagy potenciális eszkalációjához, továbbterjedéséhez vezethet, ezért nem tartjuk helyesnek, jó ötletnek a fegyverszállítások fokozását, ugyanakkor nem akadályozzuk az EU erre vonatkozó döntésének végrehajtását” – fogalmazott Szijjártó Péter.

A Kreml sem hagyta szó nélkül az esetet. Dmitrij Peszkov szóvivő szerint az ukrán nép megsínyli majd a legújabb nyugati akciót a harckocsikkal.

„Minden ország, amely közvetve vagy közvetlenül érintett a fegyverek Ukrajnába szállításában és technológiai képességeinek növelésében, felelős lesz, de az ukrán emberek lesznek azok, akik megfizetik majd ennek az áltámogatásnak az árát” – mondta Peszkov.

Németországot egész Európából érik bírálatok, amiért nem döntött még a tankok küldéséről.

Kapcsolódó tartalom

Kiemelt kép: MTI/EPA/Vladimir Prycek

Ajánljuk még