Fontos

Ma 10 órától Kormányinfó

A legvéresebb ütközetekben őket vetik be: hatalmas veszteségei lehetnek a kárpátaljai dandárnak

Hatalmas veszteségei lehetnek az orosz–ukrán háborúban a kárpátaljai dandárnak – írta a Magyar Nemzet. A lap információi szerint a munkácsi 128. hegyivadász egységben szolgálhat a legtöbb magyar nemzetiségű katona, akiket a legvéresebb ütközetekben vetnek be, így vélhetően sokan elestek közülük. Pontos számokat nem lehet tudni, de állítólag az egyik Munkács közeli halottasház már megtelt a katonák holttesteivel. Akár több száz is lehet a temetetlen holtak száma. A helyiek is tisztában vannak a helyzettel, de a háborús Ukrajnában senki nem mer beszélni – számolt be az M1 Híradója.

Lassan egy éve tart az orosz–ukrán háború. Az összecsapásokban tömegek vesztették életüket mindkét fél részéről. A veszteségekben pedig kiemelkedik a munkácsi 128. hegyivadászdandár, amelyben a legtöbb kárpátaljai magyar teljesít szolgálatot – írta a Magyar Nemzet. Ezt az alakulatot Kijev nem pihentette, nem vonta hátra, hanem a legkeményebb harcokban vetette be.

A lap információi szerint sokan értetlenül állnak az előtt, hogy miért mindig a kárpátaljai alakulatot küldik a leghevesebb összecsapások helyszínére.

A munkácsi dandár részt vett egyebek mellett a szoledári harcokban is, amit sok helyen csak „húsdarálóként” jellemeznek. Az ostromban mindkét fél irtózatos, tízezres véráldozatot hozott.

Arról is érkeznek hírek, hogy a munkácsi 128. hegyivadászdandár szinte megsemmisült, de legalábbis brutális veszteségeket szenvedett.

A Magyar Nemzetnek nyilatkozó eltávozáson lévő katonák leírhatatlan, elmondhatatlan pokolról számoltak be a keleti fronton.

Kapcsolódó tartalom

A veszteségek az oroszoknál és ukránoknál is szigorú titoknak számítanak, de becslések és nyugati politikusok elszólásaiból arra lehet következtetni – írja a lap –, hogy a halottak és sebesültek száma mindkét oldalon meghaladhatja a százezret.

Nem telik el úgy nap, hogy ne érkeznének újabb és újabb gyászjelentések a frontról.

A Magyar Nemzet forrásai arról beszéltek, hogy

az ukrán vezetés azért, hogy ne sokkolja a lakosságot és kedvezőbben tüntesse fel a háborút, korábban naponta csak öt-hat halálesetről számolt be. A hivatalos adatok még mindig csak tizenkét magyar áldozatról szólnak, pedig ennél sokkal többen eshettek el.

Ez pedig csak a jéghegy csúcsa lehet, ugyanis a lap információi szerint egy Munkács közeli halottasház már megtelt a keleti fronton elesett katonák holttestével, és a hatóságok az áldozatok azonosítását és kiadását is szándékosan lassítják.

Kapcsolódó tartalom

Az M1 Híradója úgy tudja, Kárpátalján több száz temetetlen halott van, akiket hűtővagonokban vagy hűtőkocsikban helyeztek el. A családtagokat sokszor napokkal, sőt hetekkel később értesítik édesapjuk, férjük, testvérük haláláról. Többször arra sem hagynak elég időt, hogy megfelelően eltemethessék a háborúban elesett családtagot.

Információink szerint Kárpátalján a félelem és a csend az úr, ugyanis az ott élők látják, hogy mi történik a vasúton és a hűtőházak környékén, de nem mernek nyíltan beszélni az embertelen és kegyeletsértő állapotokról, mert azzal veszélybe sodornák magukat és családtagjaikat.

Napok óta több száz katona és rendőr lepte el Kárpátalját, akik mindenhol, még az óvodáknál, piacokon, buszokon és presszókban is összeírnak, behívót osztanak és ha kell, a házakba is bemennek

– erről a Pesti Srácok írt. A lap úgy tudja, a toborzóknak az a feladata, hogy tízezer embert sorozzanak be Kárpátaljáról, ugyanis egy új alakulatot állítanak fel a munkácsi 128-as hegyivadászdandár óriási veszteségei után.

Helyszíni beszámolók szerint már eddig is sok férfit vittek el Kárpátaljáról, de most szinte mindenkit, aki ránézésre hadkötelesnek tűnik és már a 16 éveseket is összeírják.

A katonák, rendőrök sokszor erőszakkal hurcolják el az embereket az utcáról vagy otthonukból.

A Pesti Srácok szerint arra is volt példa, hogy egy férfit arra kényszerítettek, hogy írja alá: önként vonul be. A lap forrásai azt mondták: egyértelműen látszik, hogy valami történt, mert visznek mindenkit, akit csak lehet. Arra számítanak, hogy egy nagy összecsapás következhet, ezért kell a sok kárpátaljai katona.

A Pesti Srácoknak egy nő megjegyezte: ha ez így megy tovább, tényleg nem marad magyar Kárpátalján, mert aki eddig még itt mert maradni, már az is menekülne.

Ajánljuk még