Aktuális

Lezuhant egy kisrepülő, mindhárom utas életét vesztette

Francia publicista: Csökken a davosi világgazdasági találkozó jelentősége

| Szerző: hirado.hu
Klaus Schwab német közgazdász, a Világgazdasági Fórum (WEF) alapítója tavaly még arról beszélt a davosi konferencián, hogy ő és a fórum meghatározó résztvevői megkezdik a világ rendszerszintű átalakítását, és meghatározzák a globális rendszer konkrét elemeit. Mégis idén az látszott, hogy csökken a fórum népszerűsége. Jelentős geopolitikai erők nem voltak képviselve Davosban – erről beszélt Modeste Schwartz francia filozófus és publicista a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

A teljes beszélgetést itt hallgathatja vissza!

 

Schwartz rámutatott: idén Törökország egyáltalán nem képviseltette magát az eseményen, Nagy-Britannia vonatkozásában pedig inkább az ellenzék látott lehetőséget a fórumban. A többi távolmaradó között volt Japán, Oroszország és Fehéroroszország is, miközben Kína jelen volt.

A publicista arra is felhívta a figyelmet, hogy Klaus Schwab még Henry Kissinger korábbi amerikai külügyminiszter tanítványa volt a Harward Egyetemen. Tehát a WEF létrejötte valójában Kissinger kapcsolatrendszerének köszönhető. Arra vonatkozóan, hogy mi lehetett a WEF létrehozásának a célja, Schwartz úgy fogalmazott: a davosi esemény a nem hivatalos világkormány találkozójaként funkcionál.

„Idén azonban sokan hiányoztak a kormányülésről. Macron elnök sem volt Davosban, pedig Franciaország mindig képviseltette magát. De Orbán Viktor sem utazott oda” – emelte ki Schwartz, aminek szerinte jelentésértékű.

A Publicista szerint határozottan látható, hogy a globalista felfogás gyengül, azonban egyelőre nem tiszta, hogy milyen koncepció vehetné át a helyét. „Az egyik hipotézis szerint a nemzetállamok felerősödhetnek. Azonban aggasztó, hogy a régi nemzetállami forma haldoklik, az új pedig még nem született meg” – mutatott rá.

Modeste Schwartz könyvet is írt a fórum alapítójáról, amelyben ironikusan a „davosi varázslónak” nevezte. Mint arra rámutatott, a davosi körökben már évek óta tervezhették a világ átformálását. Példaképp felidézte, hogy Klaus Schwab már a koronavírus-világjárvány elején (2020 júniusában) arról értekezett egy írásában, hogy elérkezett a lehetőség a világ újraindítására („the great reset”).

Mit kérdezne Schwabtól, ha találkozna egyszer vele? – kérdezte a műsorvezető Schwarztól, aki azt felelte: „Kedves Klaus, hogy sikerült Putyint belecsalni ebbe a csapdába?”.

Kiemelt kép: Greta Thunberg tizenhat éves svéd környezetvédő aktivistának és Christine Lagarde-nak, a Nemzetközi Valutaalap, az IMF vezérigazgatójának találkozója a Világgazdasági Fórum 49. davosi találkozóján 2019. január 25-én, az esemény zárónapján (fotó: MTI/EPA/KEYSTONE/Gian Ehrenzeller).

Ajánljuk még