Aktuális

A szerencsétlenségben 14-en sérültek meg: fa dőlt egy hullámvasútra

Érvénytelen lett a szlovák alkotmány módosításáról szombaton tartott népszavazás

Az alacsony részvétel miatt érvénytelen lett az alkotmány módosításáról Szlovákiában szombaton tartott népszavazás – jelentette a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség a központi választási bizottság megerősítésére hivatkozva vasárnap.

A szombati referendumon a szavazásra jogosult választópolgárok 27,25 százaléka vett részt, miközben az érvényességhez legalább a v50 százalékuknak plusz egy személynek kellett volna érvényes voksot leadnia. A szlovák statisztikai hivatal (SÚSR) adatai szerint a népszavazáson érvényes voksot leadó választók több mint 97 százaléka igennel válaszolt a referendum egyetlen kérdésére, vagyis az alkotmány módosítása mellett szavazott.

A referendum során abban nyilváníthattak véleményt a választók, akarják-e az alaptörvény módosítását annak érdekében, hogy a jövőben a parlament megbízatási időszaka egy népszavazással vagy a törvényhozás határozatával is lerövidíthető legyen.

A népszavazás kiírását a legnagyobb szlovák ellenzéki párt, a Robert Fico vezette Irány (Smer-SD) több más ellenzéki párt támogatásával kezdeményezte tavaly júniusban, annak kiírására mintegy 400 ezer aláírás gyűlt össze.

A referendumnak eredetileg két kérdést kellett volna tartalmaznia, a másodikban az Eduard Heger vezette kormány azonnali távozására lehetett volna igent vagy nemet mondani. Ez utóbbiról azonban októberben az alkotmánybíróság – Zuzana Caputová államfő beadványa alapján – úgy döntött, hogy nincs összhangban az alaptörvénnyel, és így a népszavazást csak a második kérdésről lehetett megtartani.

Az ország történetében a mostani volt a kilencedik népszavazás, az eddigiek közül – a megköveteltnél alacsonyabb részvételi arány miatt – csak egy lett érvényes, a 2003-ban az ország európai uniós csatlakozásáról tartott népszavazás, amelyen a szavazásra jogosultak 52 százaléka vett részt.

Ajánljuk még